Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Szopori Nagy Lajos: Vakmerő hazárdjáték vagy gyáva meghunyászkodás?
kedések „növelik Paasikivi és Kekkonen tekintélyét, s ez pozitív hatással lesz az 1956 elején tartandó finnországi elnökválasztás eredményére”.15 Amikor Lebegyev nagykövet augusztus 17-én tájékoztatta Paasikivi elnököt Porkkala visszaadásának szándékáról, és átnyújtotta a moszkvai látogatásra szóló meghívást, az elnök és a miniszterelnök eszmecserét kezdett arról, hogy milyen egyéb kérdéseket vethetnének még föl a látogatás alkalmával. Kekkonen azonnal „a karéliai határ módosítását” javasolta. Paasikivi óvatosabb volt, és tartotta magát azon elvhez, hogy „semmi olyanba nem megyünk bele, ami gyengítheti az ország pozicióit”. Hozzátette még azt is: „nem kockáztathatjuk Porkkala nagy ügyét” azzal, hogy egyéb területi követelésekkel is föllépünk. Neki az is feltétlen alapelve volt minden lépésnél, hogy „a parlament jogkörét nem lehet negligálni”.16 Kekkonen - Lebegyewel ebédelve - ennek ellenére saját szakállára puha- tolódzni kezdett Karélia kérdéséről. A nagykövet teljesen süketnek mutatkozott a felvetésre, és kifejezte azt a határozott óhaját, hogy a probléma Moszkvában egyáltalán ne kerüljön szóba. Kekkonen belpolitikai nehézségeire („a svédek visszakerülhetnek, a finnek bezzeg nem”)* hivatkozva kérte, hogy a közvélemény megnyerése miatt mégiscsak járuljanak hozzá a Karéliát illető óhaj előterjesztéséhez.17 Talán helyénvaló e ponton emlékeztetni arra, hogy 1936-ban a viipuri (viborgi) választókörzetben választották meg Kekkonent képviselőnek, valamint hogy 1939 őszén a politikus szovjetek követelte területátadás (leningrádi földszoros) merev ellenzői közé tartozott, sőt a következő év márciusában, a finn-szovjet háború befejezését követően a parlamentben is a Karélia átadásával járó kényszerbékekötés ellen szavazott. És azt sem szabad elfeledni, hogy pártjának, a Parasztszövetségnek kivételesen erős volt a támogatottsága az 50-es évek folyamán az áttelepített karéliaiak körében. Végül is a miniszterelnök talált alkalmat Moszkvában a számára választáspolitikai szempontból is fontos kérdés előterjesztésére: amikor a hivatalos tárgyalások kezdete előtt tisztelgő látogatást tett akkori partnerénél, Bul- ganyin marsallnál. Itt csupán Szemjonov külügyminiszterhelyettes és Mihail Kotov, a tolmács volt jelen - finn személy rajta kívül senki sem. Hogy honfitársainak is tudomására hozza: ismételten felvetette a karéliai kérdést, saját elbeszélése szerint Bulganyin segítségével sikerült bevetetnie a zárókommünikébe a következő mondatot: „A tárgyaló felek minden, a finnszovjet kapcsolatokat érintő kérdésről alapos és nyílt megbeszélést folytattak, s ezek során mindkét fél kifejtette álláspontját.”18 A finn delegáció tagjaként Moszkvába utazó Emil Skog védelmi miniszter saját pártja, az SZDP vezetőségétől kapta feladatául a karéliai kérdés felvetését, neki azonban az előterjesztése során vendéglátóján és a tolmácson kívül egyéb hallgatói is voltak. Emlékirataiban elmondja, hogy szeptember 18-án, a Paasikivi elnök adta ebéd alkalmával hozta szóba a dolgot a finn nagykövetségen. Bulganyin miniszterelnök röviden csak annyit válaszolt, hogy a visszaadásra nincs lehetőség, s ehhez Skog partnere, Zsukov marsall hozzátette: „Katonai megfontolásból”. Kekkonen ezzel kapcsolatban elbeszéli *Utalás arra, hogy a visszaadandó Porkkala lakói túlnyomórészt finnországi svédek, Karélia lakossága viszont finn nyelvű (volt). Az elveszített karéliai területről az 1944-es visszavonulással egyidőben mintegy 400 ezer finn állampolgárt telepítettek át a mai Finnország területére. 935
