Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Mórocz Zsolt: "Hej, forradalmak, forradalmak!" (esszé)

nak nevezték. Az eredmény köztudott. Magyarországon az égi bőség és emberi tökéletesedés felé megtett első' lépéseket eme nagyszerű úton ötvenes éveknek hívják szemérmesen. Az ötvenes évek fittyet hányva a kronológia követelményeire a negyvenes évek végén kezdődtek és 1956-ban értek véget, miután kirobbant a forradalom. Később kiderült azonban, hogy a forradalomról szó sem lehet. Visszafelé indult el a történelem mozdonya, így legföljebb ellenforradalomról beszélhetünk. Mindebből törvényszerűen következett, hogy nem forradalmárok vettek részt a harcokban, hanem ellenforradalmárok; azoknak is a legocsmányabb típusai: a háborús bűnösök, hétpróbás fasiszták, köztörvényes bűnözők, vérengző fehérterroristák.*

Tizenhárom éve így hangzott a hivatalos álláspont.

1956 megítélésében - meglepő módon - olyan egymástól távol álló gondolkodók, akár Bibó vagy Lukács György egyetértenek. Lukács hangsúlyozza, hogy ’56 nagy, spontán tömegmozgalom volt, aminek ő - ugyan ki más? igyekezett bizonyos irányt adni. Bibó szintén az ösztönösségre hívja fel a figyelmet. Hiányzott a vezérkar, a „tudományosan vagy egyáltalán tudatosan megfogalmazott ideológia, és hiányzott a hatalmi vákum betöltésére készen álló garnitúra.” Borbándi Gyula 1956-ban az Új Látóhatárban elemezte a programokat és követeléseket. Tisztázta, hogy forradalom vette kezdetét október 23- án, melyben a nép szembeszállt azokkal, akik jogaitól megfosztották. Az ellenforradalmat - szögezte le - a nép megfékezésére indítják.

A forradalom tényében legtöbben egyetértettek - Méraytól Bili Lomaxen át Király Béláig -, ám abban eltérések mutatkoznak máig, hogy miféle forradalomról van szó. Néhányan a forradalom szocialista jellegét domborítják ki. Mások nemzeti jegyeit hangsúlyozzák. Ötvenhatról úgy kellene írni, ahogy az evangélisták írtak a názáreti történejéről: a szerző neve után ott állt, hogy őszerinte. Angyal István szerint, Dobra Cosic szerint, nem beszélve olyan könyvek íróiról - mindössze egyet említve -, mint Hollós Ervin és Lajtai Vera **, akik a régi nótát fújták a jól bevált módszerekről”, antiszemitizmusról, halállistákról, fehér terrorról, ellenforradalomról. A művek sorából kimagaslanak - e sorok írója szerint - Gosztonyi Péter *** és Pongrátz Gergely **** munkái.

Gosztonyi tárgyilagossága és indokolt pátosza, szellemi értelemben Bibó egykori helytállását, hűségét idézi fel napjainkban, amikor a hivatalos ünnepségek, törvények elhomályosítják a forradalom valódi képét. Azért a forradalomét, amely valójában arctalan volt, - erről számol be Pongrátz Gergely akkor is, ha ismerünk neveket, hiszen a „pesti srác” ismeretlen arca a hiteles arc. Ők haltak meg, adták fiatal életüket - könnyen lehet utoljára a magyar történelemben - eszmékért. Olyan absztrakciókért, mint haza, nemzet, szabadság. Ellenszolgáltatást nem várva feküdtek a szovjet harckocsik elé gránátokkal megrakodva, dobtak benzines palackot, küzdöttek azért, amit Ottlik emberi méltóságnak nevezett.

Visszatérve ’56 meghatározásához, a definiálók azúttal marxi módon determináltak. Létükből, társadalmi helyzetükből, eszmerendszerükből adódóan értelmezik az eseményeket. A reformkommunisták a szocialista Lomaxhez ha* Ez történt. Cikksorozat az 1956-os ellenforradalomról. Népszabadság - Kossuth. Bp., 1983. p.: 37.

** Hollós Ervin - Lajtai Vera: Drámai napok. Kossuth kvk. Bp., 1986.

*** Gosztonyi Péter: Föltámadott a tenger... 1956. Népszava kiadó. Bp., 1989.

**** Pongrátz Gergely: Corvin köz-1956. A szerző kiadása. Bp., 1989.

1028