Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - Mórocz Zsolt: "Hej, forradalmak, forradalmak!" (esszé)
sonlóan úgy vélekednek, hogy szocialista forradalommal van dolgunk. Lomax azt állítja: sokkal inkább szocialista jellege volt az eseményeknek, mint bármi másnak ebben az évszázadban Magyarországon. A félreérthetőséget elkerülendő nem árt tisztázni, Angliában a szocialista soha nem az egykori kommunista szinonimájaként forgott közszájon. Szocialista forradalomként élte meg a fejleményeket Angyal István is, ez a különös és tragikus fatalista, aki a Tűzoltó utca parancsnokaként november 7-én kitűzette a vörös zászlókat, míg tovább lőtték a támadó szovjet harckocsikat. (Utóbbiak nem tolerálták a lobogókat.) A világtörténelem legkiáltóbb ellentmondása! - sikoltott föl vallomásában Angyal - kommunisták lőnek kommunistákra! A szocializmus szónak eleinte kettős értelmet tulajdonítottak. Létezett a szocialista valóság és annak égi mása. Az idealisták, meg akinek megérte, a másodikban hittek, a többiek a hétköznapokban vergődtek. Mást és mást jelentett a szocializmus Rákosinak, Kádárnak, Nagy Imrének, Németh Lászlónak, Angyalnak, Dudás Józsefnek, Pongrátz Gergelynek. Pongrátz azt úja - felidézve az egykori napokat -, hogy ameddig a forradalom szelleme él a fiatalokban, addig van remény a szabad, független és valóban szocialista Magyarország megteremtésére. A radikális Dudás egyik nyilatkozatában a tisztességes szocializmus * felé vezető útról beszélt. Szocializmusnak hívták az u.n. személyi kultusz éveit, a pszichopatológikus társadalmi létet, a vezetés cezarizmusát. Ezt a messianisztikus ideológiával lelöttyintett diktatúrát, amikor az uralkodó elit - az egyenlők közt egyenlőbbek - félre rúgva a jogrendet, elemi emberiességet, gyakorlatilag bármit elkövethetett az eszmére hivatkozva. Az önkéntes vakságot elkötelezettségnek becézgették akkoriban, a bűnök elkövetését pedig hitnek - utólag. A történeti morfológia felől vizsgálva az AVH ténykedését, azt állapíthatjuk meg, hogy mindössze cinizmusban különbözött az inkvizíciótól és aktivitásban. Mindkettőben messze felülmúlta. A történelem meglepő erkölcsi mutációkat hozott létre néhány évtized alatt. Sztálinisták váltak szabadgondolkodókká, ávósok - Nyugaton - a szabadság bajnokaivá, Szabad Népes újságírók, ezek a korabeli intellektuális pittbull terrierek, ellenzékiekké. A szabadgondolkodás itthon persze aféle bolsevista Canossaként is felfogható, az ellenzékiség pedig hatalomátmentési kísérletként, némi vezeklő bűntudattal vegyítve. Aforgalmi zűrzavar csaknem tökéletessé lett. Megszületett a másként gondolkodás kategóriája, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy egyáltalán gondolkodni. Hegedűs Andás a hatvanas évektől ellenforradalom helyett népfelkelésnek vélte ’56-ot, amiben a „nemzeti ellenállás névtelen tömegei” játszottak döntő szerepet. A nemzeti szó - tovább növelve a káoszt - nála szovjetelle- nességre utal, míg Pozsgaynál mélyebb értelmet nyer az emlékezetes bejelentéskor, amikor népfelkeléssé nyilvánította az ellenforradalmat. Itt nem csupán valamivel szembeni önmeghatározást jelöl a nép szó, hanem az erőszakosan megszakított, elhazudott nemzeti múlttal való újbóli azonosságra is céloz félreérthetetlenül. Az 56-os emigráció természetesen soha nem kételkedett abban, hogy forradalomban vett részt, és a köznyelv is így tartotta számon azokat az őszi napokat. A barrikádon harcolókat nem gyötörték ideológiai kérdések. Többségük nem érezte hiányát konkrét elméletnek, fogalmi tisztázattságnak,, egyneműsítésnek. A nép - ezúttal idem per idem használva a kifejezést * Magyar Függetlenség. 1956. I. évfolyam, 4. szám. November 1. 1029
