Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Szonntág Gábor: A mítoszát vesztett ember avagy az U2 - istenség
„mélységes befolyás” még nem jelenti a művész számára az azonalli hős-rangra emelkedést. Nem szándékozom megvitatni, hogy az említett művészek valamennyien hős-státusba kerültek-e (bár maga Campbell is hősnek titulálja a Beatlest és John Lennont); világosan kell látnunk, hogy számos jól ismert zenész csak hírességnek számít, de nem hős. A hősnek önmagát kell átadnia, ha hősi célokra tör és hősi státust akar elérni. A mai hősök nem a biztonságos, kijelölt utat választják, hanem a különleges, halk hívást követik; egyedül jáiják végig az utat, nehézségeikben senki sem osztozik velük. A U2 is szembesült ilyen - csak rájuk kiszabott - nehézségekkel: a kor zeneiparának egyetemleges klímájában megtartották művészi integritásukat, sikert értek el a rock and rollra egyáltalán nem jellemző üzenetekkel, életben maradtak az IRA fenyegetései közepette, hiszen a banda leleplezi az IRA terrorcselekményeinek taktikáját. Azt láthatjuk, a U2 megfelelt a követelményeknek, hogy hősi rangot éljen el. Figyeljük meg a Campbell álal leírt kritériumokat: ,A hős az, aki le tudta győzni személyes és helyi történelmi korlátáit az általánosan érvényes emberi értékekkel szemben. Meglátásai, gondolatai, inspirációi az emberi élet és gondolat ősi, elsődleges forrásaiból támadnak, ettől olyan ékesszólóak, nem a jelenből, a szétzilált társadalomból és pszichéből, hanem a kiapadhatatlan forrásból, amelyből a társadalom újjászületik. A hős meghalt, mint modem ember, és örök emberként - tökéletessé vált, univerzális emberként - született újjá. Második nagy feladata és cselekedete az, hogy visszatérjen hozzánk így átszellemítve, és tanítson a megújított életről.” Campbell négy fő pontra irányítja a figyelmet: 1) a hős legyőzte személyes és helyi korlátáit, 2) a hős meglátásai bizonyos értelemben univerzálisak, mintsem a jelenről szólnának, 3) a hős meghalt, hogy egyetemesebb formában támadhasson fel, 4) a hősnek vissza kell térnie saját társadalmába és meg kell osztani megszerzett tudását. E négy pontot sorban vonatkoztassuk a U2-ra. 1) Korlátok: a U2 kétségtelenül leküzdötte a személyes és helyi történelmi korlátokat. A csapat Dublinban indult, ahol jelenleg is élnek - azon a helyen, amelyet a „Forradalom” tép, és amely lépten-nyomon a brit-ír konfliktusra emlékeztet. A sok szépség mellett Dublinban sok rútságot is találni: munkanélküliséget, kábítószer-függőséget, erőszakot. A U2 személyes korlátái közül 1979-ben, az együttes megalakulásakor nem mindet korlátként élték meg maguk a tagok. A U2 a punk zenei hagyományban fogant, amely a nagy egyenlősdi hagyományra: mindenki ért a zenéhez, mindenki tud hangszeren játszani, zenét szerezni, mindenki talál rá módot, hogy rögzítse saját zenéjét vagy előadja azt. Nem számít, hogy játszottál-e valaha hangszeren azelőtt, most menni fog. (Ebből az időből való pólón volt látható a C- dúr, E-dúr, G-dúr akkordokat megjelenítő ábra ezzel a szöveggel: Itt van három akkord. Gyerünk, alakíts bandát!) Ezért a U2 létrejöttekor nem volt beismert korlát, hogy a tagok valójában nem tudtak játszani a hangszereiken. A dobosnak (Larry Mullen) volt némi rezesbandabeli dobos múltja, a gitáros (Edge) is pengetett már akusztikus gitárt, de csak lelkes kezdők voltak. Érdekes módon míg ez valójában korlát volt, teremtő erővé vált a U2 egyéni hangzása kialakításában. Bono, az énekes 893
