Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Kiss István: A trójai faló rejtélye
lop-falazatú várfalai, mintegy 10 m magasak voltak, tehát az ostromgépnek ezt a magasságot meg kellett közelítenie. Kisebb magasságkülönbségeket ki lehetett egyenlíteni földrézsűvel, ahogy azt a relief ábrázolások is igazolják. A trójai faló esetében van a másik adat: a ló hasában ötven felfegyverkezett harcosnak kellet elférnie. E két közelítő adat, az ismert ábrázolások arányai, valamint a Vitmvius- féle leírások nyomán a trójai faló mérete, funkciója és szerkezeti felépítése az alábbi lehetett, (a méreteket 1 láb=0,3m értékkel átszámítva, mivel a babiloni-perzsa királyi láb = 31,5 cm, a görög láb = 30,8 cm volt): A lótest alaprajzi mérete 30 x 15 láb (9 x 4,5m) lehetett. Ez a méret lehetővé teszi, hogy 50 harcos pádon ülve nagyobb kényelmetlenség nélkül elférjen és a hosszú, idegfeszítő várakozás ellenére harcképes maradjon, mivel egy főre 2 láb (60 cm) széles ülőhely jut, ami nagyobb, mint a mai stadionok 42-45 cm, illetve a sportcsarnokok, színházak, mozik 50 cm-es ülésszélessége. A lótest és nyak magassága 15 + 15 = 30 láb (4,5 + 4,5 = 9 m) lehetett. Ehhez hozzáadódott a kerékmagassága, tehát ha a szerkezet ostromgépként kerekeken mozgott, akkor a torony teteje már a kőfal pártázat magasságában lehetett. A torony tetején dongatetővel fedett nyilazó állás lehetett, lőrésekkel. Ugyancsak szegmensíves fedése volt a testnek, azért, hogy ami ráhull leguruljon róla. A szerkezet faváza legalább 2/3 x 2/3 láb (20 x 20 cm) méretű szelvényű fákból készülhetett, nagyobb fesztávú gerenda igénye esetén magasított/ket- tőzött szelvénnyel. A testnek elől ívesen csatlakozó védőpalástja volt, és ugyancsak védőköpeny volt a nyilazó állás előtt, az asszír palotareliefek ábrázolásának megfelelően. Ezeknek az volt a feladatuk, hogy a falvédők által ledobott köveket, dárdákat, kilőtt gyújtónyilakat felfogják, és azok ne a vázszerkezetet rongálják meg. A lövedékek kinetikai energiájának lecsillapítása céljából a testet és a tornyot is rőzsefonattal vagy kecskeszőrrel borították be, és arra feszítették rá a vízzel megnedvesíthető bőrbevonatot, hogy megakadályozza a szerkezet felgyújtását. E végett a kecskeszőrt agyaggal keverve is alkalmazták, egy másik recept szerint ecetes polyvával töltött bőrpárnákkal borították az ostromgép deszkaburkolatát. A szerkezetet úgy lehetett faltörőkosként használni, hogy a torony keresztgerendájára kb. 1 láb (0,3 m) átmérőjű, 50-60 láb hosszú, bronz kos- vagy vadkanfejű gerendát függesztettek fel lánccal, és a végére két oldalt vastag kötelet rögzítettek. E két kötélszárral lendítette előre a legénység az elülső palást nyílásában szabadonmozgó kost a várfalnak, lehetőleg bástyasaroknak, vagy párkányzatnak. A kos iránytartását kötélhurok vagy fémkampó segítette, ami a toronyhoz volt rögzítve. A védők ugyanakkor a falról ledobott lánchurokkal igyekeztek a kost elfogni és irányából kitéríteni, mielőtt még kárt tehetett volna a falban. Az ostromgép kerekei 4-6 láb (1,2-1,8 m) át- mérőjűek voltak. A nagyobb méretű ostromgép alaprajzi mérete 45 x 20 láb, (13,5 x 6 m), magassága 20 + 20 = 40 láb (6 + 6 = 12 m) lehetett, 10 láb (3 m) magas fedett nyilazó-/gyilokállással. A faltörőkos hossza: 80 láb (24 m) lehetett. Az ost886
