Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Határ Győző: Színház
A kérdezett nem sejtette, hogy a jelenlévők egyikének gyilkos jóvoltából novellatéma lesz és a kérdés teljesen készületelnül találta. Nyurga, indiai bőrű, cigányosan fekete, jellegzetesen aszténiás alkatú fiatal férfi volt, tisztában volt idegrendszere nyughatatlanságával és azzal, hogy indulatos haragra hajlamos: valamicskét előredőlt és attól kezdve már csak ez az egy gondja volt: az önfegyelem.- Zavarban vagyok. Ha azt mondanám, hogy tetszett, ugyanakkorát hazudnék magamnak, mint amekkorát másoknak hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett. A meglepődés moraja, lábcsosszantás, feszengés vonult végig a klubfotőjök között; kúios-udvariasan hallgatták, őszintén igyekeztek, hogy ne adják jelét türelmetlenségüknek (a fiatalemberről lerítt, hogy a Ruhakölcsönző Bolt legelegánsabb együttesét, ami lötyögött rajta, nem rá szabták) - s ügyeltek rá, hogy már első intrádára ne bélyegezzék ünneprontónak az ünneprontót. Az Egyletben szigorúan ügyeltek, hogy elkerüljék a szellemi diktatúra látszatát és ezt huzamosabb ideig, valóban sikerült mesterien elkerülniük.- Igen - folytatta egy újabb elakadással az aszténiás alkatú, hosszúkás fejű (dolicocephalos), cigányos képű fiatalember, régóta próbált fegyelemmel elfátyolozva szemének fanatikus tüzét, ami szellemének alkati letétje volt. - Igen, hazudnék. A mi országunk még sohasem volt a világpolitika erőrendszerén ennyire quantité négligeable, mint éppen most, és mérhetetlen nyegleségnek tűnik a magam szemében is, hogyha egy hatalmas és győzelmes nemzet ennyire reprezentatív megnyilvánulásánál magamfajta porszemnyi szemlélő megszólalni mer. Mégis, megérzésem szerint azok az eszközök, amelyekhez ez a darab nyúl, jellegzetesen nem az irodalom eszközei - Nem az irodalom eszközei...?!- Nem. Az irodalomnak megvannak a maga fajlagos eszközei, amelyek semmilyen más művészet eszközeihez nem hasonlíthatók. Nem rangkérdésekről van itt szó, távolról sem; hanem - Hanem...?!- Az eszközök fajlagosságáról... A társaság kínosan figyelt - nem éppen szemrebbenés nélkül, mivel az idős matrónák szeme sürgetően rebegett, az ezüst-deres notabilitárius közélők pedig a beszélőt a szemek kereszttüzébe véve mintegy keresztülnézni látszottak rajta; a hozzászólás illetlenül hosszúra nyúlt, és hogy a tetejébe még további magyarázatokra is szorult, tökéletesen megnémultak - figyelmeztetésül; és megadással hallgatták a fiatalembert, akit senki sem tudott hova tenni.2- ...Az irodalomnak megvan a maga finom billentyűzete az idegrendszeren húrok feszülnek fel az emberben - a gyermekkorból, a szülőfaluból, az országból; kasztélményekből, osztályélményekből, sorsok /sorsközösségek osztályos élményeiből, hányattatásaiból-kergettéseiből, fejedelmek és páriák személyes sorsából; s a közös általános emberi érzéseiből, ha a rómaiaknak hihetük, nagyjából mindnyájunkban azonos skálán szólnak- és csendülnek ezek a reminiszcenciák az írónak ez a dolga. Ki kell elemeznie idegrendszere mélyérzéseiből mesterségének eszközét: a minden nyelveken szóló, közös, világérvényes reminiszcenciák billentyűzetét... Ha beérzi- és megtalálja, csak végigszalad az első futamon - és máris engedelmesen billen a mechanika, és 872
