Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - G. Komoróczy Emőke: A "jel"-típusú avantgárd újraéledése és alakváltása a XX. század második felében
G. KOMORÓCZY EMŐKE A ,jel”-típusú avantgárd újraéledése és alakváltása a XX. század második felEben Az 50-es évek kemény (kultúr) politikai diktatúrájától megcsömörlött, szellemileg alkotni vágyó fiatalok közül sokan rajzottak ki az 1956 ószén megnyílt határokon át „a szabad világba”. Néhány hónap után az osztrák „Flüchtlingslager”-bői ki Svájc, ki Belgium, ki München, ki Párizs felé vette az irányt. Már a 60-as évek elejére összeverődött Párizsban egy kísérletező' kedvű ifjakból álló kis kör, amely - függetlenítve magát az emigráns csopor- tulások eró'sen politizáló orgánumaitól - az ideológiamentes „tiszta művészet” mellett tette le voksát. Az ekkor még liége-i egyetemista Papp Tibor 1960/61-ben néhány társával megindítja a Dialogue című lapot, már Nagy Pál hívására ó' is átteszi székhelyét Párizsba, s már 1962 ó'szén megjelenik a magát minden napi-politikai érdekeltségtől elhatároló, az irodalmi „műhelymunkát” eló'térbe állító párizsi Magyar Műhely1. A szerkesztőség Nagy Pál montrogue-i lakásán rendezkedik be; Papp Tibor mellett Márton László, Parancs János a fó'munkatársak, és csatlakozik a körhöz az ekkor még írogató (később más foglalkozást választó) Czudar D. József, Szakái Imre is. Az akkor már világhírű képzőművész, Pát- kai Ervin, akinek kiterjedt kapcsolatrendszere van a francia szellemi életben, „pártfogóan” bevezetni őket az irodalmi körökbe. A Sorbonne-on tanulnak, el- só'sorban a modern művészeti eló'adásokra járnak; Nagy Pál részt vett a híres Mallarmé-szeminárium munkájában is. A magukat és lapjukat nyomdászként fenntartó fiatalok elsajátítják a tipográfiai művészet legrafináltabb technikai fogásait, s megismerkednek a szövegszerkesztés konzervatív és modem eljárásaival - így a Magyar Műhely külsó' formáját tekintve is kirí az emigráns periodikák közül. A szerkesztők kezdettől igyekeznek jó viszonyt létesíteni a hazai irodalmi élet modernebb felfogású képviselőivel; az Új írásban rendszeresen hirdetik magukat, a 70-es években pedig felveszik a kapcsolatot a debreceni Alfölddel, a szombathelyi Életünkkel és a pécsi Jelenkorral. Az MTA Irodalomtudományi Intézetében Béládi Miklós, Pomogáts Béla és Rónay László kíséri figyelemmel munkájukat, s kritikai támogatásukkal előkészítik a honi szellemi életbe való integrálódásukat. Az 1964-ben hazatelepül Parancs János pedig személyi kapcsolatok szervezésével egyengeti útjukat, ugyanakkor megkönnyíti a Ma857
