Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Hoffmann Kornélia: Művészetfilozófia és művészi megformáltság Gogol Az arckép című elbeszélésében
A mű fölépítése: az idő- és térszerkezet A novella időszerkezete sokféle értelmezést tesz lehetővé. Az első rész története a jelenben játszódik, sőt Csartkov természetellenesen gyors öregedése miatt26 a festő élete szinte egyetlen pontban, a jelenben sűrűsödik össze. Hasonlóképpen jelennek minősül a II. rész cselekménye is (az aukcióról ellopják a képet), melybe beékelődik egy, a múltról szóló elbeszélés. A két rész egymáshoz való viszonya azonban megváltoztatja az időrendet: a II. részben az elbeszélő megjegyzése - ti. hogy a portrét láthatólag már többször restaurálták - arra utal, hogy Csartkov történetét az aukcióig még sok hasonló sors követte, melyekről azonban az elbeszélés nem ad hírt, s e tény az első rész jelenjét múlttá minősíti. Az elbeszélés szerkezete tehát nyitottnak nevezhető, amennyiben az általa felrajzolt időíwet csak szaggatottan tölti ki, de nyitott ez a struktúra már azért is, mert a mű végén kitárja a jövő kapuját, jelezvén, hogy múlt és jelen minden eseménye tovább fog hatni a jövőben is. Az arckép fölépítését ugyanakkor a lineáris kronológia mellett a ciklikus időszerkezet is jellemzi. Az I. rész jelenét a második hozzá viszonyított jövője követi, majd az idő a még a jelen” előtti múltba hajlik vissza, hogy a mű végén aztán újra visszatéijen a jelenhez, az aukcióhoz. Ez az önmagába visszatérő időstruktúra a gonosz végzetes „körforgására”, örök működésre utal. Ezt az örök jelent jelzi az is, hogy az „ábrázolt korok vonásai azonosak a modem koréval”, azaz a műből „hiányzik” a történeti nézőpont, s minden a jelenet át, pontosabban mint örök jelen mutatkozik meg. A visszatérés a nullponthoz megfigyelhető a térstruktúrában is: az elbeszélés a Scsukin udvar képkereskedésétől indul és az aukcióig tart (mindkettőben az ördög vár „értékesítésre”); a két részt külön-külön vizsgálva pedig először Csartkovnak a képzeletbeli portrék között bekövetkezett halála téríti vissza az olvasót a bolt képrengetegéhez, másodszor az aukció az, ami közrefogja a rész cselekményét. A körbezártság mellett azonban a novella térszerkezete a két világ ellentétét is újra meg újra végigjátssza. Ahogy a Scsukin udvar a gonosz birodalma, ugyanúgy azzá válik az aukció is. Az I. részben Csartkovnak a Vasziljevszkij- szigeten levő lakása hangsúlyozottan a tiszta művészet, a szabadság, az égi világ „helye” (erre ötször is utal az elbeszélő), míg a Nyevszkij proszpekti lakás, ahova megkísértése után költözik, tükreivel, élettelen rendjével a gonosz birodalmát reprezentálja. Ugyanezt az ellentétpárt leihetjül föl a II. rész B. festő által előadott történetében: míg a Hádészhoz hasonlító Kolomna a maga se élő, se holt árnyszerű alakjával27 tökéletesen megfelel az ördög létmódjának (nem véletlen, hogy az ide költözik be), addig II. Katalin korának ideális, művészetfelvirágoztató „tere” Isten földi székhelyévé lesz. (Lehetne még itt szólni Dubrovina28 nyomán Az arckép regényszerű struktúrájáról, amely sok „meseszerű”, azaz zárt, térben és időben körülhatárolt „mag-struktúrából” építkezik, ami ismét a novella különleges, „vegyes” műfajára hívja föl a figyelmet: a regény, a novella, a mese és a példázat elemei egyaránt fellelhetők a műben.) Az arckép kompozíciója mindezeken túl megfelel annak a szerkezeti sémának is, amelyet - E. T. A. Hoffmann fantasztikus elbeszéléseit vizsgálva - Jurij Mann állított föl29 (ez a felépítés számos más XIX. századi novellában 853