Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 9. szám - Hoffmann Kornélia: Művészetfilozófia és művészi megformáltság Gogol Az arckép című elbeszélésében

betölthet:22 ilyen értelemben a mű nemcsak Csartkovnak, de B. festő apjának, sőt magának az ördögnek is portréját adja.

A műbeli portré e szimbolikus jelentésein túl ősi mitológiai elképzeléseket is idéz a festményen tovább élő és tovább ható ördög témája révén. Az arckép, pusztító hatását tekintve, eredetijével tökéletes azonosságot mutat, mintha öregember és kép nem két különböző dolog lenne, hanem egyazon dolog kétféle megnyilávánulási formája, az ördög két alakváltozata. A portré a továbbélést jelenti az uzsorás számára (ez kiderül B. apjához intézett könyörgő szavaiból is), s romboló tevékenységének záloga lesz.

Ugyanez a felfogás jellemzi, csak éppen pozitív módon, a műben magasztalt alkotásokat, melyeknek sikerült Isten lelkét kifejezniük (e művek figurái ezért is kapják a narrátortól az Jgi”, jsteni” jelzőket). Eszerint a portréfestő feladata is az, hogy az ember lelkében is meglévő láthatatlan, égi világot az arcképen fölvillantsa. Ha sikerrel jár, s ráismer tárgyában - s ezzel egyszersmind önmagában is - az isteni lényegre, akkor, Florenszkij terminológiája szerint, az arcot alakká (Jik”) változtatja. Az alak az arcban megvalósuló isteni hasonlatosság, ezért is nevezik a görögök i8ea-nak.23 Az arckép tehát a florenszkiji koncepcióban, s úgy tetszik, a gogoli elbeszélésben is, az ikon funkcióját tölti be,2i azaz nemcsak az isteni lényeg ábrázolója lesz, hanem maga az isteni lényeg is egyszersmind.

Ha azonban a művész nem bukkan rá tárgyában az isteni hasonlatosságra - ahogy B. apja sem találta azt az uzsorás arcában -, akkor a festményen álarc (Jicsina”) jelenik meg, mely arcnak adja ugyan ki magát, s arcként is fogják föl, de valójában csak belül üres, élettelen lárva. Ilyen maszkokat viselnek a nagyvilági urak és hölgyek, akik Csartkovhoz járnak képet festetni, s maguk is sorra álarcokat rendelnek a művésztől, aki Byronok, Corinnák, Marsok portréit kénytelen készíteni. Csartkov tehát nem az isteni lényeget hordozó alakot festi, hanem az örökké mozdulatlan, élettelen, hideg maszkokat; Csartkov a semmit festi éveken keresztül, ezért nem tud már valamit festeni, mikor élete vége felé kétségbeesetten nekiveselkedik. S ezért is nézi halálos ágyán az emberi arcokat, mind portréknak: mindenhol a semmit látja maga körül.25

A bibliai szóhasználatban az arc „három héber szó megfelelője: »ajin« (szem), »af« (orr), »pánim« (arc), valamint a görög »prosopon« szóé”. Gogol mindhárom szót alapmotívumként használja föl művészetében; a vizsgált novellában is megjelenik mind a három, ha központi szerep a szemnek és arcnak jut is csak. Az orr motívuma egyszer fordul elő: a rendőrfelügyelő kifogásolja Csartkov egyik figuráján, hogy árnyék van az orra alatt. Az emberi orrba Isten lehelte a lelkét a Biblia szerint, az orr árnyékossága tehát figyelmeztetés Csartkovnak: veszendőben a lélek... Ám hiába, a festő enged hajlamának, s ez az arcán is megjelenik: ábrázata egyre jobban eltorzul a történet folyamán, s egyre inkább az uzsorás félelmet keltő, torz arcához fog hasonlítani.

852