Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Hoffmann Kornélia: Művészetfilozófia és művészi megformáltság Gogol Az arckép című elbeszélésében
A két világ szembenállása további motívumokban; az arckép jelentései Művészet és halál oppozíciója nemcsak a színek, hanem a hangok világában is tetten érhetők: a nagy műalkotás jellemzője az isteni fényességen, derűn és halvány színeken túl a kifejezhetetlen, „szent” csönd is, a teremtés utáni csönd, melynek megtörésére és megsemmisítésére tör az arany „süket” hangja. Ugyanezt az ellentétet ragadja meg Gogol - egy újabb érzékterület bevonásával - a meleg és a hideg szembeállításában is, ahol az előbbi a művészet letéteményese, mind a külső (1. Róma), mind a belső tér („a művész lángoló szíve”) tekintetében, míg az utóbbi a nemlét és a káosz helye. (E motívumpár lehetőséget nyújt a „fordulatok” érzékeltetésére is: a hideg egyszersmind ideális teret is jelent a - művészi - teremtés számára, s a meleg szintén átfordulhat önmaga ellentétébe, mikor aztán a tehetség szenvedélye önpusztítóvá válik, ahogy ezt Csartkov sorsa is mutatja). A két világ megjelenik az ablak és a tükör motívumában is. Az ablak biztosítja az átjárást a másik, a láthatatlan világba, a tükör azonban csak úgy tesz, mintha szabaddá tenné az utat, valójában azonban elzárja azt. Az ablak számos mitológiában a két világ közötti összekötő kapocs szerepét tölti be; az elbeszélésben is az égi világ fényét közvetíti Csartkovnak a kísértés éjjele után. Éppen ezért az ablak eltorlaszolása, mint - a narrátor szerint temetési szertartásra emlékeztető - aukción vagy az uzsorás házában Isten és az élet „elzárását” jelenti az emberek elől. Ugyanezt teszi a tükör is, ám csalóka módon, becsapván az ember érzékeit, akár a holdfény vagy a lomyett. Nem véletlen, hogy Csartkov metamorfózisa után olyan lakást bérel, amely csupa tükör és üveg (és nem „ablak”), s hogy szüntelenül tükörben nézegeti és igazgatja magát. Bizonyos szereplők neve is elárulja, ki melyik világhoz tartozik. A hölgy által oly nagyra becsült moszjő Nolle (.nullá) neve például nemcsak azt súgja, hogy az illető igen gyenge festő, de szubsztancia-nélküliségére utalva annak ördögi mivoltát is fóltáija (moszjő Nolle egyébként szintén portréfestő, az őt követő Csartkov sorsa tehát e névben is megjelenik). Vele szemben Nyikita mint .dicsőséges győző’21 Istent s mint Csartkov első, művészi portréinak modellje, a művészetet képviseli. Nyikita kapcsolatát az éggel ezen túl az is jelzi, hogy ő nyugodtan alszik a kísértés éjjelén, nincs szüksége gyertyákra, úgy tetszik, neki belül van fénye. (Valószínűleg ennek köszönhető, hogy ő az egyetlen szereplő a műben, akit nem kísért meg az ördög, s aki semmiféle kapcsolatba nem kerül az arcképpel, noha nyilván látta azt gazdája szobájában.) Nyikita lehetne Csartkov támasza, segítsége - hiszen ő a festő „mindenese” -, ám a művész elküldi őt otthonról, mikor az aranytekercseket kibontja. A költözés után Nyikita el is tűnik az olvasó szeme elől, csupán a portréját hagyva a festőnél, mintegy az uzsorás arcképének ellenpontjaként. Az arckép tehát tematikai-kompozíciós szervezőeleme a műnek egyrészt mint az uzsorás portréja, másrészt mint a Csartkov életében beállt fordulat szimbóluma (hogy ti. a festő egyre-másra portrékat kezd festeni). Az arckép azonban - amiként azt a novella címe jelzi - műfajmegjelölő funkciót is 851
