Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Hoffmann Kornélia: Művészetfilozófia és művészi megformáltság Gogol Az arckép című elbeszélésében
idegenkedésben is. E hasonlóság a magyarázata annak, hogy a művész Lise- ben - bár ezt észre sem veszi - önmagát festi meg, korábbi JPsychéjét”, azaz korábbi képét és lelkét egyaránt átalakítva. Kezdetben Csartkov még képes volt a türelemre és a kitartásra - amint ezt az elbeszélő megjegyzései mutatják ám szenvedélyes és gyermeki mivolta miatt hajlamos volt el is veszíteni e képességet. Az ördöggel kötött „alku” után a feső egész életét a türelem hiánya fogja jellemezni: ez jelenik meg sietségében, mikor az ördög képét viszi haza, az arany lázas kupor- gatásában, az egyre rövidülő időtartamú portréfestésekben. Csartkov élete természetellenesen fölgyorsul, s törvényszerűen gyors és szörnyű halálba vezet. A hó's gyermeki mivolta tehát, mely egyfelől a vele járó ártatlansággal, gazdag képzelettel és lelkesedéssel alkalmassá tehette volna a művészt hivatása betöltésére, másfelől - éppen a gyermeki türelmetlenség és a saját vágyaival szembeni akaratgyengeség folytán - elszakítja őt Isten és a művészet világától. Ennek következtében a gyermekes vonások - melyek a festőt némi szeretetreméltósággal is fólruházták - lassanként eltűnnek, s helyükbe a kapzsiság, önzés s a démoni őrület lép. A látás, a fény és a színek metaforikája A kísértés-jelenet, melyben Csartkov a saját pillantásaival kelti életre az arcképet, egyszerre nyújtja a félelem - és az általa eltorzított látás - bravúros pszichológiai analízisét, s világítja meg a gonosz létformáját is. Ezt szolgálja a nézéssel kapcsolatos szavak állandó ismételgetése (csak az első álom leírásakor 21 ilyen értelmű igei alakot használt Gogol), mely újból csak az eredeti jelentés eltűnésére, a látás elvesztésére hívja föl a figyelmet. „Nem látni” pedig nyelvileg annyit jelent, mint halottnak lenni, míg a látás, a világra jövetel éppen az élet elnyerését célozza.16 A látásnak azonban nemcsak ontológiai, de esztétikai szerepe is van: a festő számára a vizualitás eszköze nélkülözhetetlen az alkotáshoz. Ugyanezt a kettős funkciót hordozza a professzor intő beszédében háromszor is elhangzó „Smotri!” (,Nézz’ vagy , Vigyázz’) felszólítás, mely éppúgy vonatkozhat a helyes festői látásra, mint Csartkov sorsára. Gogol esztétikai és filozófiai koncepciója tehát a látás motívumában ismét összeér. Az ördög tehát Csartkov szemén, Jelkének tükrén” keresztül hatol be a hős belső világába, s ejti rabul annak lelkét. A lélek ellopása óhatatlanul a szem ellopását is jelenti, s a festő már akkor sem tud élni régi látásával, mikor „szeméről egyszeriben lehull a kötés”. Az ördög azonban „kárpótolja” is Csartkovot elveszett látásáért: lornyettet „vetet” vele, hogy a festő ezentúl azon keresztül tekintsen a világra, akárcsak első megrendelője, az arisztokrata hölgy. Valójában sem ő, sem Csartkov nem néznek: az elbeszélő következetesen a „ráemeli lornyettjét” kifejezést használja a néz és a lát szavak helyett. A lornyett az ördögi világ s így a nemlét jellemzője lesz; nem segíti, hanem megszünteti a látást, illetve éppen a látás hiányának leplezésére szolgál (mennyire kétségbe vonja például a dáma művészetértését a narrátor ironikus mondata: ji hölgy nagy kedvelője volt a festészetnek; Olaszországban minden képtáron végigfuttatta lornyettjét”).11 848
