Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Hoffmann Kornélia: Művészetfilozófia és művészi megformáltság Gogol Az arckép című elbeszélésében
színeit (melyek, mint később látni fogjuk, a művészi szép kifejezői lesznek) és szólítja föl az ördögöt, hogy semmisítse meg e színeket. Közvetlenül ezután a hős „erőszakossága” az ördöggel szemben a cselekmény szintjén is megnyilvánul, mikor is Csartkov állandóan a hóna alá igazítja az onnan folyton kicsúszni akaró portrét, azaz, bár szenved a kép súlyától, mégsem tud elszakadni tőle. A hazaút hangsúlyozott fáradsága előrevetíti azt a fáradságos életutat, melyet a művésznek majd az ördög hatalma alatt kell bejárnia, s mely az őrületbe és a halálba viszi. A kísértés-jelenetben is megfigyelhető, hogy a szörnyű látomást mindig Csartkov szinte kihívó gondolatai és az arcképre tekintgetései előzik meg. A hős közvetlenül azután rémül meg először az uzsorás arcától, hogy fennhangon a szegénységre panaszkodik, s azt fontolgatja, divatos festővé válik ő is. A kísértés úgy indul meg, hogy a művész ismét csak sanyarú sorsáról elmélkedik, s közben akaratlanul is rátekint a lepedővel letakart portréra. Csartkov a másik két látomás előtt is merően nézi az arcképet, mintegy nézésével keltve azt életre, s végül, végképp fólébredvén újból pénzre áhítozik, azaz az „alkura” való képességét nyomatékosítja. Mindez azt is sugallja, hogy a novellában a látás és a szó, a nyelv valamiféle mágikus erővel bír, vagyis, akárcsak a műalkotás, ontológiai státusra tesz szert. A felsorolt nyelvi, illetve cselekménymozzanatok jelzik, hogy az elbeszélés pusztán szociológiai megközelítése - mely Csartkov bukásának okát külső akadályokban, a világ ellenségességében jelölné meg - nem teljesen jogosult, hiszen a festő belső, szellemi-lelki akadályok miatt nem tudott fölhaladni a tökéletesedés és a művészet lépcsőjén, azaz már eleve megvolt benne a hajlam arra az életre, melyre az ördög csábította (pszichológiai nézőpontból tehát a festő álma mint a tudatalatti lefojtott vágyképeinek föltörése is értelmezhető). Ugyanezt sejtetik a professzornak a mű elején elhangzó óvó szavai, ahogy Csartkovnak néhány mellékszereplővel való szembeállítása is (az arckép elől meghátráló asszonnyal vagy Kolomna lakóival szemben a festő nem áll ellen a kísértének). Csartkov „hajlama” a mű néhány motívumában is tetten érhető: ezek éppen nem a festő jellemének pozitív vonásait hangsúlyozzák, melyek a narráció szintjén minha diadalmoskodnának a kényelmes élet iránti vágyon, hanem a művész emberi gyengeségeit jelzik. Ilyen például az akaratlanság, véletlenszerűség mozzanata, mely Csartkovnak számos cselekedetét kíséri: a hős akaratlanul áll meg a képesbolt előtt s önkéntelenül kezd a művészietlen képeken gondolkozni; gégész váratlanul"” veszi meg az arcképet; a kísértés éjjelén minden erőfeszítése ellenére sem bírja megállni, hogy rá-rá ne pillantson a képre; végül átváltozásához szükséges bevásárlásait is mintegy véletlenül végzi el, azaz nem felnőtt emberként viselkedik, hanem úgy, mint egy gyerek. S valóban, az elbeszélő gyakran hasonlítja hősét gyermekéhez (Csartkov éppúgy nem képes elszakadni a pénz gondolatától, mint a gyermek az elérhetetlen édességtől; együgyű gyerekhangon próbálja első megrendelőjét, a dámát maradásra bírni; gyermekként örül a róla megjelent dicsérő cikkeknek). Csartkov gyermeki hajlamai első fizető modelljének, Lise-nek az arcában köszönnek vissza, ahogy azt a narrátor leírja: a gyermeki lelkesedés, panaszkodás, hiúság és tetszelgés, s előrevetül Csartkov sorsa a művészettől való 847
