Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 9. szám - Hoffmann Kornélia: Művészetfilozófia és művészi megformáltság Gogol Az arckép című elbeszélésében

is éppen a hátgerinc, azaz a valóságos test hiányának elfedésére szolgál a bó' ázsiai köntös, melyet Gogol az elbeszélés folyamán ötször is bemutat.

Az ördög tehát a valóságos létezéstói meg van fosztva, „éló' hulla”, s mindenkit, aki enged csábításának, önmaga mintájára változtat. Ezt a jelentést hordozza a géppé válás motívuma is: először a Scsukin Dvor-i képek jellemzőjeként tűnik föl, melyek olyannyira egyformák, mintha egy automata festette volna őket; másodszor az ördög portréját hazacipelő Csartkov járásának határozója lesz, jelezvén, hogy a festő már megtette az első lépést a géppé válásnak, a létezés elvesztésének útján. Legközelebb az első arckép készítésekor bukkan föl újra, mikor a megrendelő kitörölteti Csartkowal a már-már megragadott lényegi vonásokat, s helyette a szokásos, automatikusan „odakenhető” színeket és vonulatokat kívánja lánya portréjára. Végül az automatizmus Csartkov minden képére rányomja bélyegét, aki hiába is próbálkozik, e gépiességtől már nem tud szabadulni.

Csartkov ördöggé válását sugallja a festő teljes átöltözése a sátánnal kötött „alku” után, ahogy a naponta többszöri átöltözés metamorfózis-mozzanata is az ördög alakváltoztató képességét idézi. Ugyancsak az ördög figuráját asszociálja az elbeszélés nyelve, mikor a művész hazafelé tart az uzsorás portréjával: a „farkas árnyak” egyszerre utalnak a népi elképzelésre a patás, hosszú farkú ördögről, s a filozófiai felfogásra a gonosz testnélküliségéről. Az azonos kifejezés pedig ismét az ördög jelenlétére hívja föl a figyelmet, mikor, meggazdagodása után, Csartkov lelkében „leküzdhetetlen vágy támadt, hogy már most farkánál fogva megragadja a hírnevet, és most azonnal kiálljon a világ elé” (kiem. tőlem, H. K).

A gonosz figurájának ábrázolása Az arcképben tökéletesen megfelel a középkori hiedelmeknek, melyek a sátánt magas, szokatlanul vékony, fekete vagy halálsápadt arcú, égő szemű embernek képzelik, akinek komor alakja mindig látomásszerűen jelenik meg.10 Nyilvánvalóan a gonosz külsejének „szabályszerű” leírása lesz az egyik összekötő kapocs Gogol és más romantikus író (pl. Odojevszkij, E.T.A. Hoffmann) művei között, ahogy a megkísértés- történet hagyománya a különböző Faust-históriákat is életre hívja, különös tekintettel a középkori Faust-legendára.11 Gogol a kultúrális hagyományok továbbörökítésével a gonosz pusztító erejének mindent és mindenkit fenyegető, örök és általános voltát emeli ki.

Kísértés és hajlam

A szereplők életében sorsdöntő fordulatot hoz az ördöggel való találkozás, ezért lesz kulcsfontosságú a műben a megkísértés jelenete, melynek kitüntetett szerepét jelzi a novellában eddig lefojtott fantasztikum direktté válása is.12 Az álom - amiben a fantasztikum felszínre tör - olyan különleges térséget jelent, ahol hétköznapi, földi létünk egy másik, magasabbrendű világgal érintkezik: ezt az ősi meggyőződést viszi tovább Pavel Florenszkij elmélete is, mely szerint az átlépés a látható - földi - világból a láthatatlanba - az égibe - végbemehet az álmon, a művészeten és az ikonon keresztül.13 Az átlépéssel létrejövő művészi vagy álomkép kétfajta lehet: a lélek engedhet vágyainak, s ilyenkor önnön állapotát, s nem a másik világot figyeli és rögzíti, vagy ön845