Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 9. szám - Mórocz Zsolt: Esterházy - Esterházy árnyékában?

pártatlan ítészek: hová tartozik, nem a mű, ó nem, hanem írója. Melyik szalonba vagy szekértáborba, mert azért ez a legbiztosabb eligazodási pont, amikor tudni lehet ki fia-borja, honnan jött és főként hová tart a páciens.

Ezzel visszajutottunk Szalay Károly fölvetéséhez, miszerint a posztmodem klikk csinált sztárt Esterházyból. A magyar szellemi életben, különösen az irodalomban ennek adottak a feltételei. Ez mindössze szándék - vagy jóhiszeműen - tisztesség dolga. Egyrészt ugyanis itt lenne az irodalomfogyasztó, a nagyközönség, amelynek véleménye nem kialakul, hanem kialakíttatik, mivel a címzetes értelmiségi a kritikustól kapja kézhez véleményét. Utána sajátjaként szajkózza, szó se róla, bár az értelmiségi lét alapfeltétele a híresztelések szerint az önálló gondolkodásra való igény és némi hajlam. A kérdés másik oldalán, néhány önmagát mérvadónak kikiáltó lap és csoport található gyakran, jó esetben; a rosszabbiakban azonban a kissé felületesen meghatározott népi-urbánus tábor. Ilyenkor az erőviszonyok, az elkötelezettség dönt a „minőségről”. Azt a bizonyos reputációs rangsort bírálatnak álcázott reklámcikkekkel, díjakkal, tévé-, rádiószereplésekkel, külföldi meghívásokkal ki lehet alakítani.

Esterházy fellépése zavarba hozta az olvasót és bírálót egyaránt. Csordás Gábor így foglalta össze a lényeget: "A szakszerűség lázában égő kritika megkérdőjelezi (joggal) a hagyományos olvasói beállítódás érvényességét, ezzel azonban a spontaneitást is gyanússág teszi, s azt a látszatot kelti, mintha a műélvezethez mázsányi fogalmi apparátus szükségeltetnék. A szépirodalom olvasásához így szorongás társul (ha nem „értem”, én vagyok a hülye)."

A zavar máig tart, kissé erőteljesebb omamensekkel folytatva ezúttal Szilasi Lászlótól: „a szöveg azért értelmetlen, mert a./ kurvára faragatlan vagyok, bazd meg; b./ ez a szöveg olyan rendkívüli világcsoda, amelyen nem működnek az interpretációs, jelentésmegadó stratégiák, egyszerűen taszítja a jelentéseket; ill. c./ ennek a szövegnek az értelmezhetétlenség az ambíciója, ezért elvégzi a jelentésmegfosztást magán belül, s ezzel egyszerre foszt meg a jelentésmegadó és a jelentésfosztó interpretáció lehetőségétől”.

A két idézettel - bár az utóbbi nem Esterházy-szövegről íródott, de a befogadók felől tökéletesen illik rá - nem akartam kevesebbet jelezni, minthogy műve vízválasztó lett. Mi több: befogadáslélektani csapda.

Függetlenül attól, hogy az olvasó értette-e vagy sem írásait, úgy kellett tennie, mintha értené és szeretné azokat. Különben nem határozhatta meg önmagát szellemi lényként, és legföljebb a faragatlanok között kapott helyet. Szegedy-Maszák újraolvasva a Termelési regényt, rezignáltan vette tudomásul, hogy annak idején milyen tökéletlenül fogta fel az üzenetét - és ugye - ő mégsem az átlagolvasót reprezentálja. Amiből következik, hogy (széles körű) befogadásról nem, vagy csak nagyon szőrmentén beszélhetünk. Mindenesetre Esterházy könyveit vásárolni illett, csevegni róluk, idézni tőle; ha új munkája jött ki, recenziót írni, láthatóan jelen lenni a Mester láthatatlan szalonjában legalább egy névjegy-cikkecskével. Esterházy erre megfontoltan és ügyesen épített is. Valójában az egyik legtehetségesebb reklám-literátor, irodalmi self-made man az itteni tájakon. Sokakat és udvariasan idézett, ha összeállítanánk tőle egy kortársakra vonatkozó hivatkozási indexet, nem sokan maradnának ki, aki számít szinte senki sem, legyen író vagy ítész. Röviden: jelentékteleneket és jelentőseket láthatóvá tett szövegeiben. Szép és

832