Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Hargitai József: Rónai Béla: Mint cseppben a tenger

véletlen, hogy alig tudtak alkalmazkodni a háború megpróbáltatásaihoz. Mondhatnánk, rosszul reagáltak rá. A szerző" munkája megrendítő emlék a huszonévesek, tartalékosok kálváriájáról.”

A könyv főszereplője - a cím tanúsága szerint is - maga a szerző, ha jelen van, ha nincs az egyes történetekben, elbeszélésekben. Az író sorsában, megpróbáltatásaiban, amelyeket átélt és elszenvedett, annak a generációnak a sorsa tükröződik, amelynek ez jutott osztályrészül, kinek-kinek balsorsa szerint: egy részüknek a keleti hadszíntér s a fogolytáborok borzalmai, más részüknek ugyanaz nyugaton.

Alig akadt azonban eddig a poklot megjártak közül valaki, kivált „a kisemberek” közül, aki az emlékek ilyen élénk és a valóságot hűen idéző rekonstruálására vállalkozott volna. És főként, hogy fél évszázad távolából ilyen színvonalú megírására rászánta volna magát, amely regényes is, szépprózai is, meg dokumentatív jellegű is egyszerre. Szita Lászlónak van ezzel kapcsolatosan egy találó megállapítása: JCgy jellegzetes lélektani jelenség, amely minden gondolkodó ember sajátja, hozhatta a szerzőben felszínre ezt a remek írásművet. Nevezetesen az a képesség, hogy nagyon sokan a régen, akár az ifjú- vagy gyermekkorban történteket olyan roppant hitelesen tudják feleleveníteni, mintha a leírás pillanatában történtek volna. Ez a hatalmas intellektuális képesség bomlik ki a szerző írásából.”

Művével méltó emléket állított sokat szenvedett társainak, az egykori érsekújvári ezrednek, az emberként és elöljáróként egyaránt tisztelt parancsnokuknak, a ma is élő Fűrész Gyulának. Rónai Béla meglepetést szerzett számunkra, gazdagítva az utóbbi esztendőkben gyarapodó háborús emlékirodalmat, könyvének erényeivel és értékeivel pedig maradandó helyet biztosított magának a magyar irodalomban.

Aki kézbe veszi ezt a könyvet, nem szívderítő, az emberi kedélyt felvidámító írást vár tőle. Semmi kétséget sem hagy e felől a borítófedél sem. Ennek terve Rónai Dénes munkája, aki képi nyelvre fordította le édesapja könyvének mondanivalóját: fent, a lángba borult ég alatt hallani véljük a halálveszedelemmel fenyegető, áthúzó harci repülőgépek robaját, lent pedig az elemek vad erejével felkorbácsolt tenger morajlását, amely éppoly iszonytató, s éppúgy a pusztulást, a megsemmisítést hordozza magában. Mi lehet a fent és lent dilemmájában őrlődő parány-ember perspektívája? Döbbenetes szimbolika a festészet és grafika eszközeivel megfogalmazva. A szöveg közti illusztrációk is ugyanilyen találóak.

Nagyon lényegesnek tartom a Rónai Béla művén végigvonuló tárgyilagosságot, objektivitást, s az általuk megalapozott hitelességet. Ez azonban nem hideg tényszerűséget jelent, amely kizárná az emberi szenvedélyt, azt a tiszta, nemes emberi szenvedélyt, amely érzékelhető az egész könyvben, és amely sorait átmelegíti, írói törekvéseit egyértelművé, nemessé teszi: hatalmas tapasztalati anyagán alapuló mondanivalójával inteni és figyelmeztetni a jelent és az utókort, hogy okuljon a múltból. Éz a pozitív emóció számtalan szállal hálózza be az óriási élményanyagot, s teszi humánussá ezt a jelentős művet. A szerzői visszaemlékezés lávája alatt végig ott munkál ez a nemes emberi szenvedély, ez a pozitív alkotói érzelem, de nem sisteregve, csak csendesen, és sehol sem érzi az olvasó a veszélyét annak, hogy vulkánikus erővel a felszínre törjön. Az idő által bölccsé érlelt ember és megbocsátó haj808