Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Hargitai József: Rónai Béla: Mint cseppben a tenger
HARGITAI JÓZSEF Rónai Béla: Mint cseppben a tenger Hadvezérek, katonai stratégák, memoárírók évtizedeken át adták ki műveiket az emberiség eddigi legiszonyúbb drámájáról, a második világháborúról. Nálunk főleg a rendszerváltozás óta terebélyesedett a háborús emlékirodalom köre műfajilag is és számszerűen is. Itt most nem a történet- tudományi munkákra gondolok, hanem azokra a visszaemlékezésekre, amelyeket a pokol bugyrait megjárt katonák, tábornokok írtak a háború borzalmairól, győztes vagy vesztes csatákról, emberek százezreinek életét kioltó ütközetekről, a fogolytáborok szörnyűségeiről. Ezekben a művekben azonban csak igen ritkán jelennek meg a nép soraiból kikerülő névtelen közkatonák. Katonai művekben rendszerint csak hidegen regisztrált számadatok ők, a különböző fegyvernemeknél számon tartott, megőrzött statisztikai kimutatások. Ezért számít - sok tekintetben - Rónai Béla könyve úttörő jellegű vállalkozásnak, mert eddig még senki sem írta meg a nyugatra sodródott fiatal magyar katonák kálváriáját. Egy jelentős művel lett tehát gazdagabb a háborús emlékirodalom azáltal, hogy jó érzékkel ismerte fel a Baranya Megyei Könyvtár a kiváló nyelvészprofesszor, Rónai Béla kéziratanyagának értékeit, és adta ki könyvként a „Pannónia Könyvek” sorozatban. A szerző az 1944 tavaszán az Érsekújvárra szervezett magyar katonaságnak, a népi értelmiségből verbúvált karpaszományos ezrednek és a hozzájuk besorozott magyar leventéknek nyugatra hurcolását, fogságba esését tárgyalja, bemutatva hadifogságuk borzalmait, egy részük haza kerülését, a háború poklából való megmenekülését. „Emlékezni és emlékeztetni!” - írja könyve mottójául a szerző. „Mint cseppben a tenger - folytatja az Előszóban -, úgy tükröződhet egyetlen ember életében százezrek, milliók sorsa... Azoknak az eseményeknek az emlékezet korlátáival számoló fóljegyzésére vállalkoztam, amelyeknek szenvedő részese voltam... Vezérlő elvem az volt, hogy szépítés, torzítás nélkül adjam tovább azt, amit sok ezer magyarral együtt átéltem, s csodával határos módon megmaradtam tanúságtevőnek.” A könyv egyik kiváló történész lektorának, Szita Lászlónak a szerző kéziratanyagáról írt szakmai véleményéből hadd idézzek néhány sort: .Rónai Béla műve azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert megénekelte a megnevezhetetleneket. Azokat a gyerekembereket, egyszerű fiatal katonákat, akiknek szinte halvány fogalmuk sem volt koruk véres valóságáról. Nem 807
