Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházi Károly: A honfoglaló magyarok és a régészet
garamszentbenedeki apátságnak adományozta. A jogi viszonyok tehát valamikor a 10. század vége és a 11. század közepe közt gyökeresen megváltoztak. A szabadokból szolgák lettek. Kérdéses azonban, hogy a nemzetségi vezetőkhöz tartozó két asszony és férjeik leszármazottaival mi történt. Szolgákká lettek óh. is, vagy az egyházi birtok tisztségviselőivé váltak? A sírleletek erre nem adnak választ. Tulajdonképpen azt sem tudjuk, hogy a fejedelmi vagy királyság kori kisajátítással mennyiben változott meg a nemzetség köznépének helyzete: nemzetségi szabadokból lettek-e szolgák, vagy már a nemzetségen belül is hasonló volt a jogi állásuk? Hasonlóképpen nem tudjuk, mi történt azokban az esetekben, amikor a gazdag, előkelő' sírok lelőhelyei, egyben azok központjai, akik az egykori társadalom élén álltak, az oklevelekben királyi igazgatási központokként jelennek meg. Ilyen régészeti lelőhelyek pl. Heves, Zemplén, Galgóc, Szolnok. Csak annyi sejthető, hogy birtok kisajátítás történt. Annak formája azonban ismeretlen. A honfoglaló magyarok nemzetségei, bár egy adott időszakra nézve nem ismerjük szerkezetüket, hiszen ehhez temetők sorát kellene egy kisebb területről feltárni, mégis azt jelzik, hogy a nemzetségi kapocs, a rokonság fűzte össze őket, de a vezetők rokonsága. Ebben aztán a korszak Európa szerte hagyományos, családias szemlélete is integráló szerepet játszott. Pedig a nemzetségek népe önálló rétegként, régészetileg köznépként jelentkezik. Mintha két különálló világ lennének. Ezért nagyon valószínű, hogy a honfoglaló nemzetségek a nomád vagy félnomád népekhez hasonlóan, mint a besenyők, szervezett nemzetségek szerint tagolódtak. Náluk a törzsek mindegyike azonos számú nemzetségből tevődött össze. Természetes, spontán társadalomalakulásnál ez nem lehetséges. A szervezett nemzetségek intézménye a királyság megalakulásával nem alakul át gyökeresen, hiszen a társadalomban már korábban és visszavonhatatlanul elkezdődött a változás. Kezdetei talán már nem is csak a honfoglalás korára nyúlnak vissza, amikor a politikai és gazdasági viszonyokban nagy átrendeződés történt. Egyes nemzetségek elpusztultak, mások elvesztették állatállományukat, megint mások szolganépüket vagy fegyvereseik nagy részét. Az új foglalás már az új erőviszonyok szerint történt. A10. század első felében bizonyos konszolidáció állt elő. Rögzültek a szállások a nemzetségek birtokai, a határok. Régészeti jelenségekben nézve temetők jöttek létre, magányos sírok és sírcsoportok helyett. A 10. század második felében újabb változások vettek lendületet. Taksony korától sejthetően felgyorsultak az események, melyek régészeti nyoma az új típusú régészeti anyag felvirágzása, a köznépi anyag új formákkal való kiegészülése, majd annak teljes elszegényedése, miközben a régi vitézi élet gazdag temetkezései nyugatról kelet felé kis időeltolódással eltűntek. A gyökeres politikai változásokkal a nemzetségek terjedelme változott, szállásfóldjeik és népeik száma csökkent. De bármilyen mértékben is változott egy-egy szállásterület, akár egyben maradt, akár feldarabolódott apró tömbökre a rokonsági csoportok szerint, akár új nemzetségek emelkedtek fel a katonai kíséretekből, a nemzetségek szerkezete alig változott. A nemzetség, mint a legnagyobb gazdálkodási egység életképes maradt, legfeljebb kiegészültek funkciói, a régiek pedig modernizálódtak. A nemzetségek élén azonban több változás állott be. A fejedelmi családban a seniorátust felváltotta 785
