Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházi Károly: A honfoglaló magyarok és a régészet
még mindig kiscsaládot alkottak. A férj második, vagy harmadik házassága esetében is hasonló képlet alakulhat ki, mint ahogy a szakonyi példa is mutatja. De ezek az esetek mindig két generációt jelentenek (szülők, gyerekek). Megbízható antropológiai meghatározások esetén nagyobb nehézség nélkül eldönthető a kiscsalád összetétele. A kiscsalád a korai középkorban nem önmagában álló családtípus. Mint régészeti példáinkból láttuk, a kiscsalád nagycsaládokká alakulhat. Bizonyos helyzetekben jobb a szűkebb családi keretek között maradni, mint pl. új területekre költözéskor, honfoglalások idején, gyarmatosításkor. Egy kisebb közösség könnyebben marad együtt, míg a nagyobb csoportról könnyebben morzsolódnak le részek. Stabil és kedvező körülmények között azonban a család két generációja együtt is maradhat, együtt is gazdálkodhat, mert a család nemcsak a legkisebb rokonsági csoport, de a legkisebb gazdálkodási egység is. Ez a folyamat ciklikusan ismétlődik, hol együtt marad három generáció, hol leválik belőle egy-egy rész. Ezt hívták a népi közösségekben megválakozásnak. A nagycsaládot a közelmúlt néprajzi leírásai és László Gy. meggyőző rekonstrukciója nyomán három generációsnak és viszonylag nagy létszámúnak képzeltük el.Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy a bashalmi 2. és a hozzá hasonló sírszámú temetőket kiscsaládinak véltük. Az ilyen formációk régészeti azonosításához elengedhetetlen feltétel a temető teljes feltárása. Legalább ilyen mértékben szükség van a régészeti időrend megállapítására és az embertani anyag kor- és nem-meghatározására. Ahol a feltárt anyag e követelményeknek megfelel, ott az összetartozást nem nehéz felismerni. A várfalvai 11. századi temetőben 23 férfi, 3-4 és 1-5 gyerek síija volt. A temetések korát a halottak mellé adott sírobolusok, I. István, András vagy I. László pénzei jelezték. Az ártándi temetőben a 11. század elején szintén kis csoportokat alkottak a sírok. Az egyes csoportokban itt is 2-3 férfi, ugyanannyi nő és néhány gyermek sírja volt. A sírok azonos generációhoz tartoztak, amit szintén a halottak mellé tett pénzek bizonyítottak. I. András korától I. Lászlóig új családok alakultak, de ők már csak kivételképpen temetkeztek laza csoportokba. A megválakozottak úgy osztották fel maguk között a temető déli felét, hogy minden család egy sort kapott. Minden sor I. András korával kezdődik, és átlagosan 10 fő sírját tartalmazza. Mivel minden sorban több halott mellé is tettek pénzt, az eltemetések egymásutánját szinte teljesen pontosan követni tudtuk. A pénzek verési idejét (helyesebben az uralkodási évszámokat) és az elhaltak életkorát kölcsönösen figyelembe véve azt tapasztalhattuk, hogy a halottak nem az elhalálozás szerinti egymásutánban, hanem megszabott helyük szerint feküdtek. Azaz a sorban előbb feküdtek Salamon pénzével a szülők és csak „utóbb” következett a fiú pl. Béla dux pénzével. Összességében természetesen a sor kezdő sírjai András koriak voltak, a fiatalabb végén pedig I. László pénzeit találtuk. Az együtt élő kiscsaládok száma 2-3 lehetett. Talán vércsoport vizsgálatok kimutathatnák, hogy e családokban mindig az asszonyok az idegenek, vagy előfordul-e már ekkor a beházasodás szokása, azaz a családjánál maradó leányhoz költözik a férj. A sírokról készült „régészeti pillanatfelvétel” alapján ezt nem lehet megmondani. AFelső-Tisza vidék 15-25 sírt tartalmazó nagycsaládi temetőiben (Bezdéd 18 sír, Kenézlő II. 25 sír, Karos III. 19 sír) szintén két nemzedéket és 778