Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházi Károly: A honfoglaló magyarok és a régészet

előkerült sírleleteinek magányos voltát, a kisebb sírcsoportok vagy temetők: teljes feltártságát. A kétely sajnos jogos. Az utólagos vélekedések azonban nem oldják fel az ellentmondásokat. Szőke B. pl. olyan esetekben, amikor férfiakra és nőkre is jellemző ékszerek is voltak a találók szerinti egyetlen sírban, automatikusan két sírt tételezett fel (Vereb, Galgóc, Mándok, Budapest- Farkasrét, Szolnok-Strázsahalom). Később, amikor a régészek tártak fel ilyen sírokat, pl. Zemplénben, ahol öt hajfonatkorong és karperec volt a férfi sírjában, bebizonyosodott, hogy férfiak mellé is kerülhetett női ékszer vagy ékesség (mint ahogy ma is hordanak egyes férfiak nyakláncot, karkötőt, fülbevalót). Végülis a kevés hiteles és a rengeteg szórvány adat statisztikai sora kétségtelenül igazolta, hogy vannak magányos sírok, ritkán páros (női és férfi) temetkezések, kiscsaládi temetők, nagyobb családi temetők, és faluközösségek kisebb-nagyobb temetői 100-1000 sírig. A magányos sírok között egyaránt találunk szegény és gazdag női, férfi és gyermek sírokat is, mint amilyen a nádudvari Mihályhalomba eltemetett kislány volt.

A magányos temetkezésekről korábban nagyon megoszlottak a vélemények. László Gyula, amikor még csak a lovas sírokkal jellemzett 10. századi temetőkben kereste a honfoglaló magyarokat, a magányos sírokban a közösségtől elkülönülő, a társadalomból kiemelkedő előkelőket látta. Szőke B. viszont, aki a különböző típusú sírokat és temetőket rendszerezte, felfigyelt arra, hogy a férfi temetkezések között nagyon gyakori a karddal és egyszerű lószerszámmal ellátott halott. Ezek szemmel láthatóan nem tartoztak az előkelők közé (Kecskémét-Talfáj a, Csongrád-Petenchalom, Lébényszentmik- lós, Ekel). Ez utóbbi csoportot hadi vállalkozások, útközben meghaltak temetkezéseinek gondolta. Annál is inkább, mert közrendű magányos női sírokról nem volt tudomása.

Mint látjuk, az igény megvolt a magányos sírok értelmezésére, de mégsem oly mértékben, hogy ez módszeres feldolgozásukhoz vezetett volna. Inkább csak ötletek merültek fel, mint magyarázatok. A gazdag magányos sírok mindenképpen a társadalom vezető rétegéhez kapcsolhatók. Erre utal viszonylag kis számuk, s az, hogy a gazdag sírok kis családi temetőkben, ritkábban nagyobb falusi temetőkben fordulnak elő. Társadalmi besorolásuk nálunk és külföldön is kortól, etnikumtól függetlenül azonos. A magányos sírba való eltemetés is szokványos. Szlávoknál és germánoknál gyakori a sírra halmot építeni, vagy körárokkal kereteim a sírt. A népvándorlás vagy meroving kori germán temetőkben többnyire a körárok nyoma jelzi a sír egykori halmát. E temetkezés sajátos formáját alakították ki a honfoglaló magyarok. Már meglevő halmokba temették az előkelőt (Zemplén, Sárrétudvari, Nádudvar- Mihályhalom).

Nehezebb a szerényebb mellékletű magányos sírok megítélése. Számításba kell venni eltemetésük korát, a sírba adott mellékletek fajtáit, a halott nemét, a sír földrajzi helyzetét, környezetét, stb. Tudjuk, hogy a honfoglalás több szakaszban zajlott le. A Dunántúl megszállása biztosan csak 900 után történt meg. Feltehető, hogy a korábbi szállásokról néhány ezer család átköltözött a Dunántúlra. Ilyen esetben az előző évtized temetőit, helyesebben sírjait hátrahagyták. Ha tehát a legkorábbra keltezhető sírokból találunk magányosakat a Dunától keletre, ennek okát áttelepüléssel is magyarázhatjuk, akár gazdag, akár szegény a sír. Ez utóbbi eset mindenképpen nehezen

774