Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházi Károly: A honfoglaló magyarok és a régészet
(mi a nomadizmus, volt-e nálunk erre valamelyes lehetőség, az életmódból következően voltak e nálunk törzsek, milyen volt a társadalom, beszélhetünk- e törzsi államról, nomád államról?). Módszertani kérdéseknek is nagyobb teret kellene szentelni. Jellemző, hogy témánkban máig sem született olyan dolgozat, amely a régészeti leletek megszólaltatásának módjáról, annak korlátáiról, határairól szól. Kutatástörténeti áttekintésekben sem bővelkedünk. Pedig ezek tanulságai nem lebecsülendők. Menten kiderülne, hogy egyikmásik „felfedezésünk” hasonló a spanyolviaszhoz, melyet újra feltalálunk. Tomka Péternek az avar temetkezési szokások kutatástörténetéről írt dolgozata, melyet nem biztos, hogy minden érdekelt olvas, sok meglepetést okozott e vonatkozásban. Bőséges adattára felhívta arra a figyelmet, hogy mily gazdag megfigyelés sorozat-tapasztalat állt pl. László Gy. e témában írt sorai mögött. Továbbá jogosan tett a régészeknek szemrehányást Kristó Gy., hogy nem sűrűn hivatkoztak Kniezsa István alapvető megfigyelésére a magyar nyelvű szolgaréteg létezéséről. Pedig ez biztosította a magyar állam fennmaradását, hiszen a harcosokból álló /éltársadalom” hamarosan beolvadt volna a meghódított lakosságba, ahogy a bolgárok is eltűntek a balkáni szlávok között, a frankok Gallia romanizált lakosságában, vagy a keleti vikingek, a varégek a keleti szlávok tömegében. Az életmód Sok félreértés forrása az, hogy mindenki mást ért a honfoglalók nomádságán vagy félnomádságán. Bár e kérdés nem tartozik szorosan témánkhoz, egy szempontra mégis csak fel kell hívnunk a figyelmet. A nomadizmus a természeti adottságokhoz és lehetőségekhez alkalmazkodó életmód volt. Úgy is értelmezhetném, egy bizonyos gazdasági-termelési tapasztalat birtokában a számukra egyetlen lehetőséget választották ki, az állattartás e változatát. Meghatározott irányban követték a legeltetésre alkalmas füvet és vegetációt. (Ezzel szemben gondoljunk a „tudományosan megalapozott” hruscsovi akcióra, a szűzfóldek feltörésére, amely a lehető legrosszabb választás volt a természeti adottságok figyelembe vétele helyett). Az állatok vándoroltatása részben észak-déli irányú mozgást követelt meg, részben az alacsonyabb térszintekről a magasabb, hegyi legelők irányába való elmozdulást, vagy a folyóvölgyekben a forrásvidék és a torkolat közti mozgást. A helyváltoztatás az egész lakosságot érintette, mindenki együtt költözött az állatokkal. Az állandóság a legelők birtoklásában mutatkozott és a legeltetés útvonalaiban, melyek néha több 100 km-t tettek ki. Félnomád életmódra gondoltak abban az esetben, ha a telet, vagy az év egy részét az egész vándorló egység (az aul vagy nemzetség) visszatérően azonos helyen töltötte. A félnomád életmód a magyarság életmódjaként már a századelőn felbukkant, de ezt vallotta róluk Domanovszki Sándor, Hóman Bálint, Szabó István, s a régészek közül Fodor István. A félnomád életmód leírását egyetemesen Váczy Péter, kelet-európai példákon pedig inkább Szabó István mutatta be. Váczy ennek ellenére egészen nomádnak tartotta a honfoglalókat, míg Szabó I. félnomádoknak. Újabban Kristó Gy. is elvitatja a magyarok állandó téli szállásait, így teljesen nomád voltuk mellett voksol. Pedig nyilvánvaló, hogy a Kárpát-medencében nem volt szükség, sem mód, lehetőség a népesség több száz km-es vándor772
