Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházi Károly: A honfoglaló magyarok és a régészet
nyosan gyorsnak ítéltem, de nem ezt tartottam a fejlődés meghatározójának, hanem az új formák kialakulását. Nem számoltam a pásztortársadalommal, sem annak válságával, sem a tömegek elnyomorodásával, hiszen ezek a fogalmak egy vulgarizált ideológia kulcsszavai voltak, tartalom nélkül. Mai szemmel nézve e könyv is sok ponton vitatható, s ez a szakirodalomban sokféleképpen jelentkezik. Van aki vitázik vele, van aki meg sem említi. A tárgyilagos kritika mindenképpen hasznosabb, mert az előrehaladást segíti. A kabarok Külön kérdéscsoportot alkotott a kabarok hagyatékának kezelése a történeti, s azt követően a régészeti irodalomban. Nem volna érdektelen a rájuk vonatkozó irodalom részletes áttekintése, de ez most nem a kellő alkalom erre. Az a történeti adat, hogy ők a 10. század közepén is egy fő uralma alatt éltek, míg a többi törzsek már nem engedelmeskedtek főnökeiknek, azt a képzetet keltette, hogy önálló törzsi területük volt. Hóman Bálint és nyomában László Gyula a Felső-Tisza vidékén gyanították szállásfóldjeiket. Később, ha más alapon és szélesebb keretekben is, ugyanitt kereste őket Györffy György és nyomában Dienes I., őt pedig az ifjabb nemzedék és e sorok írója követte. Bálint Csanád más jelenségek (koponyalékelés, bizonyos ruhadíszek elterjedése és hiánya) alapján inkább a Mátra vidékén lokalizálta törzsi földjeiket. A történeti irodalomban persze ennek a felfogásnak is volt előzménye (Hóman Bálint), bírálója (Dienes L), és volt követője is (Kristó Gy.). A kabarnak meghatározott hagyaték elterjedéséből hol szűkebb, hol szélesebb térségeket juttattak a kabaroknak. Az egyes elméleteket jogosan és nem kis iróniával kritizálta az egri múzeumban dolgozó Szabó J.Győző, majd Fodor István. / Uj ásatások, régi elméletek Az 1980-as években nagy arányú terepmunka zárult le. Egymás után tárták fel a nagy temetőket, köztük a 640 síros püspökladányit, az 584 síros hajdúdorogit, az 519 síros magyarhomorogit. Tiszalucon 252 sírt, Sándorfalván 105-öt, Ibrányban 269, Rácalmáson pedig eddig 673-at tártak fel. Jelenleg nem lehet túlértékelni a Karoson feltárt 2. és 3. temető jelentőségét. A kellő anyagi ráfordítással végzett munkának nemcsak a legszebb honfoglaláskori temetők az eredményei, hanem újabb lökést adtak a társadalom kutatásához is. Vannak persze velük kapcsolatban is vitatott elképzelések, pl. hogy nagycsaládok sírhelyeit rejtik-e ezek a temetők, vagy hogy valóban ott kell-e keresni a magyar fejedelemség központját, ahol a fejedelmi kíséret vitézei nyugszanak (Révész L.). Abban a kérdésben azonban, hogy a fejedelmi kísérethez tartoztak az ott nyugvók, (Karos, Epeijeske, Kenézlő Bezdéd, stb.), egyelőre teljes az egyetértés. Ez felvetette annak szükségességét, hogy végre ne csak általánosságban beszéljünk a fejedelmi kíséretről, hanem kíséreljük meg a pontosabb meghatározását, jellemző vonásainak megrajzolását. Kristó Gyula új könyve A magyar állam megszületéséről is igényli az eddig lezártnak hitt kérdések újragondolását. Nem azért mert 100 év előtti véleményeket újít fel, hanem mert ennek egyik oka a fogalmi tisztázatlanság 771
