Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - Galambosi László: Időlátók kürtje búg (vers)

Rohant az hörögve: nádasok zörögve iszaphoz lapultak, hasadtan hajoltak: mutatták, hogy oda sisakját hullatta. Tápászkodott, futott, majd újra elbukott fölperzselt reménnyel, szétvert seregével.

Nem némult a tájék, támadott az árnyék: keselyű-fellegek rajokban lebegtek; holtakra lecsaptak, csontról húst raboltak. Alpár síkja ró'ten hullámzott a ködben.

Magyarok a földet gyepűkkel övezték, hogy ott áldozhasson mind a hét nemzetség Hadúrnak, ki védte, oltalmazta öltét s magához vonja majd a várt születőket.

Sokasodni kell hát! Időlátók kürtje búg a völgyek fölött hosszan. Hallgatóznak pólyát bontó anyák: rőzserakásokból virágpirosan emelkednek ég felé a lángok, akár páros táncokban a lányok.

Koronaként föl-fölvilágolva kondulni kezd a messzeség orma.

Hol Csaba ösvénye csillagokból nőve ér kék magasságba: áll Emese ágya s pihen Hunországnak,

Attila királynak világvívó kardja, bársonyba csavarva.