Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - Hajnal László Gábor: "Nyári ruhádban, a gyöngyfehérben..." - Latinovits Zoltán emlékezete

HAJNAL LÁSZLÓ GÁBOR

„Nyári ruhádban, a gyöngyfehérben...”

(LATINOVITS ZOLTÁN 1976 NYARÁN MENEKÜLT AZ ÖNGYILKOSSÁGBA, IDÉN SZEPTEMBERBEN LENNE 65 ESZTENDŐS: REÁ EMLÉKEZÜNK!)

„A zseni meghal, eltemetik. Sírján dudva és barátok nőnek.” írta, mondotta Szabó Dezső' pár esztendővel Ady Endre temetése után. Borzongtató az ilyetén lényeglátás, mert csak a századunk nagy tehetségeire való emlékezések is döbbenetesen bizonyítják, hogy a rokonszenvező hívek, ha úgy tetszik, a rajongók hangját gyakorta mennyire túlüvöltik a gáncsoskodó irigykedők. Á mítoszrombolás persze nem mai eredetű jelenség, a rossz- akaratúság, az irigykedés hozzátartozik az emberi természethez, s mert talán a Cro Magnón szirtjétől számítható a hús-álarcúság, fogadjuk el tényként, hogy a vélemények sokrétűségének egyike a féltékenykedő lekicsinylés. A dilettánsok és középszerűek hatalmas serege soha, sehol, semmikor nem kedvelte a saját véleményükhöz konokul ragaszkodókat, az okosakat, szépeket, de különösen nem a tálentumosokat, akik már életükben halhatatlanok lettek. A dudvák természete a szívósság, hogy kiírthatatlanul áldásodnak, és erkölcsi igazságuk hasonlatos a győzők érveihez, miszerint a nyertesek véleménye a döntő.

Ä politikában, hatalmi küzdelmekben többé-kevésbé tudomásul veendő ez a szokás, de miért ragaszkodnak ehhez némelyek a művészetek különféle területein is. A még élők egymás közötti versengése érthető, a siker, a taps utáni vágy önmagában nem gusztustalan törekvés, annál inkább az, amikor a holtak sírját, emlékeit gazosítják! Olyanokét, akiknek diktátori cselekedeteit nem ragozták izmussá, akik nem követeltek maguknak hatalmat, nem csák- mátéskodtak szűkebb-tágabb környezetükben, csak játszódni akartak, látva láttatni a szépet, beszélő tekintettel mondani poétáink verseit. A KAPU című folyóirat 1991. augusztusi számában Beke Albert azt fejtegeti háromoldalas dolgozatában, hogy az 1976 nyarán, negyvenöt esztendősen öngyilkossá lett Latinovits Zoltán miért nem volt- lehetett színészkirály! A szerző joga, hogy a meghívott halál áldozatává lett népszerű művészről úgy és azt fogalmazzon, amit s ahogyan véleménye diktálja. De a stílus maga az ember:

mindig csak önmagát tudta adni, s a szomorú az volt, hogy a közönsége ezzel be is érte. Az, hogy modorosságainak monoton ismételgetése mégis sokaknak tetszett, az csupán az ízléstelen emberek nagy számát bizonyítja. És nagyon nagy felelősség terheli azokat a kritikusokat, akik annak idején Lati747