Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Beke György: Magyar zarándoklat Rómába
mondhatnék - a pápa Vatikán Állam egyeduralkodója - de egyszerű karosszék. Tizenegy órakor felzúg a taps. A bazilika jobb oldalánál megjelenik a pápai autó, a sofó'r mögött az egyházfő áll, fehér reverendában, mosolyogva. Nincs az autón golyóálló üveg, amit annak a szerencsétlen török terroristának a merénylete után szereltek volt a kocsira, aki - ki tudja, kinek a zsoldjában, vagy talán mégis sejteni lehet - egy ilyen kihallgatáson lőtt rá II. János Pálra. Az autó a térre hajt, a tömegben hagyott keskeny „ösvényen”, a pápa kezét nyújtja a közelebb állóknak, száz meg száz zarándoknak a húszezerből. Többször is körbejár a pápai autó, majd felhajt Szent Péter és Szent Pál szobra mögé. A Szentatya lassan jön a székéhez, törődött ember benyomásátkelti, de aki nem adja meg magát. Éppen most 75. esztendős. Olaszul beszél, ő, aki VI. Hadrián óta, 1523-tól az első nem olasz pápa. Egy-egy kulcsszó az olaszul nem tudóknak is elárulja, hogy miről beszél. Az élet jogát hirdeti a halállal szemben. A még meg sem születettek életjogát is. A munka elsőbbségét a tőkével szemben. Az ember szeretetét, ami isteni törvény és békét őrző hit. Békét hirdet a háborúktól tépett világban... Most a különböző országokból érkezett zarándokokat köszönti. Immár mindenkit a maga nyelvén. Németül, spanyolul, angolul, lengyelül, szlovákul. A győrieket magyarul, nem is csak rövid üdvözlettel, hanem lélekhez szóló tanácsokkal hűségről, állhatatosságról. A téren hol itt, hol ott zúg fel a taps, az éljenzés, a köszöntöttek viszonozzák a megtiszteltetést. A szlovákiaiak énekszóval válaszolnak. Ha jól értettem, Érsekújvárról érkeztek. Egyik csoport, fiatalokból álló, rockzenét zendít meg. Megszoktuk, hogy II. János Pál a meglátogatott országokban - most kelt újra 64. alkalommal, Itália határain túlra - mindenütt a nemzet nyelvén szól a fogadó ország népéhez. Új vonás ez a pápaság történetében, akárcsak az egyházfő világjárásai. Tekinthetnők ezt egy nyelvzseni udvariassági gesztusának. A Szent Péter-téren érthettem meg igazán, hogy döntő változás jelképe ez: a világegyház felismerte az anyanyelvűség erejét a lelkek fölött. A gondolkodó hívek így juthatnak el biztosan az Evangéliumhoz. Katolikusok és protestánsok végre egyképpen az anyanyelvükön szólnak Istenhez, mert így érzik igazán közel magukhoz. Nem Bábel, nem hangzavar, hanem egybecsengő szimfónia. A nyelvek egyenlőségének legszebb tanúsága. A kereszténység ajándéka önmagának. Isteni örökségünk felfedezése az anyanyelvekben, amelyek éppen különbözésük folytán nem elválasztanak, hanem egybefognak. Egy író, az önfeláldozás hősiességét megragadó Sienkievicz fogadott Rómában, a Quo uadis templom csöndjében. Az anyanyelvek megtartó hatalma búcsúztat, jön velem, bíztató üzenetként az Örök Városból, a jeges Duna” partjaira... 746
