Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - Tornai József: Isten-himnuszok; Vénusz újjászületése (versek)

és minden szavad sebes vitorlává dagadt és én csak fogtam, fogtam, fogtam egy Kirké-derekat,

egy izzó szentképet, egy elragyogót, s közben nem: nem hittem el, hogy ott vagy s én ott vagyok.

De nem: már többé nem, és ez az iszonyú, nem lehetek a félelmeidhez, ziháló futásodhoz tanú,

pedig fölvenni a keresztet, istenem! amíg társunk járja, járja a Golgotáját, ez a szerelem,

és tanúskodni: a gyönyörű véletlenen állt-bukott, hogy a másik paradicsommadár lett az ölünkben: ez a szerelem.

Jaj, lehetett volna, de valahol megtiltatott, hogy veled együtt igyam ki az ég aranyozott kelyhéból a napot,

jaj-jaj, veled együtt és nem nélküled keringeni vak és süket istenünk körül, aki mégis szeret, szeret,

aki itt van húsunkban, agyunkban s velünk siratja, hogy űrhajó-szemünk találkozása nem sikerül, nem sikerült.

Velünk együtt sikoltja: miért, miért, miért akarjuk elfogadni, hogy lehullunk, mint törött cserép,

szétesünk darabokra, szívünk iszap, csontunk fehér éj s megadjuk magunkat a szerteszórt csillag-rongyok alatt,

mikor én itt állok (s te ezt tudod!)

pánikban s várom, hogy az istenkáromlás és a vágy

mélységeiből fölvetnek a habok?

733