Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Bella István: Csodaszarvas (oratórium és táncjáték)
Befejező ének (Az Ősanya és az öregek, a táltosok maradnak kicsi kőbe faragott csoportban. Siratják az elmenteket, siratják a vissza nem téríthető múltat.) ELSŐ TÁLTOS És most messzidó' fényfák, főnktül való hét fejfánk, szerelmetes fiaink, kiket, napvilágfóldik, utólszor szólítunk, véletek hogy beszéljünk? MÁSODIK TÁLTOS Siketnémák-jellel? Ég-föld mammogással? A vak végtelenség csillag milliárdja égre rótt írással: bolygók betűivel? HARMADIK TÁLTOS Tudtok-e majd világul? Földül? Óhazául? Én-édenemen még tudtok? Tudtok-e még hazámul? „Ólom, alom, álom, ölem, élem, állom.” Elfelejtitek-e? Elfelejtődik-e? ELSŐ TÁLTOS De Fényfák, ti, hallgattok! Gén-tükreink, hallgattok! Én-tengerink, hallgattok! Ti elektron-béklyós, Ti, Szaturnusz-gyűrűs Űr-vőfélyek, hallgattok! HÉT FIÚ Világot virágzó világfa (láthatatlanul) lesz véreitek virága. Lesz fiaitok világa. Ott fogunk élni, halni, születni, megmaradni, Holtunkban se halni. Bölcső és sír az a fa. Sír és bölcső az a fa. Ott leszen az új haza. Mi leszünk az új haza. 699
