Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - G. Komoróczy Emőke: "Nem léteznek méltánytalan helyzetek, ha vannak méltó emberek"

G. KOMORÓCZY EMŐKE

„Nem léteznek méltánytalan helyzetek, ha vannak méltó emberek”

SZIKRA JÁNOS: KŐLEVES (ANTOLÓGIA K 1994.)

A Hajlíthatatlanul c. kötet megjelenése (1992) óta még keserűbb lett Szikra János költői világa; ő maga azonban ugyanolyan „hajlíthatatlan” maradt. Új kötetének ízléses, elegáns kivitelezésű címlapjáról egy meghökkentő, szürreálisán elrajzolt esdő-kiáltó arc tekint ránk (Németh Gyula grafikája). A hátlapon Utassy József verse (Ecetfa alatt), melyben a hajdani „kilencek” koronázatlan királya egy kis baráti körnek állít emléket, ahol Szikra is otthonra talált. Idősebb „pártfogója”, mentora előtt Szikra főhajtással tiszteleg, hiszen érzi: az ő életerejéből még van mit merítenie az utána jövő(k)nek is: „Hatalmas szemed / sugara tartja fejem / fölött az eget” (Iniciálék).

Szikra - versei alapján - bensőleg rendkívül koherens személyiségnek látszik. Talán épp ezért ennyire sötét a világlátása: nem tudja jókedvvel” fel- oldani-feledni a számtalan anomáliát, amelyben naponta része van. Az utóbbi évek során érlelődött meg benne végérvényesen a felismerés: alacsony horizontú világunkban a Jóért, az Igazért, a Magasabb Értékekért küzdeni vágyó embernek nincs helye. A benne felgyűlt „erőfólösleget” nincs mire fordítani. Ha élni akar: alá kell merülnie a kicsinyes hétköznapok világába, s meg kell feledkeznie az Élet magasabb - szellemi - szintjeiről. Márpedig erre nem képes - így rossz közérzettel él.

Másfél évszázaddal ezelőtt Vörösmarty még így válaszolhatott a maga- feltette kérdésre JVfi dolgunk a világon?” / : „Küzdeni erőnk szerint a legne- mesbekért”. Az ő küzdelme nem is volt hiábavaló. A ma költője viszont nem érzi, nem is érezheti, hogy bármi része lenne, lehetne a világ, vagy akár csak legszűkebb környezete formálásában. Wassermann már a század elején így kérdezett rá a kisemberi létre: „Kleiner Mann, was nun?” Szikra most kevésbé általánosan, csupán önmagára vonatkoztatva kérdi ugyanezt: „Mit akar itt ez az ember?” - mindössze egy jtt”-tel bővítvén Vas István hajdani híres kötetének cím-kérdését („Mit akar ez az egy ember?”). Választ azonban nem tud adni. Hiszen mit tehet a XX. század „poklában” forgolódó ember, költő; legyen bár „kicsi”, avagy „nagy”? Magánya, árvasága nem egyéni, egyedi; hanem tágabb értelemben: az individuum „világba vetettségének”, magára- hagyottságának tudatából fakad. „Mert ami számára elviselhetetlen, / az alatt

666