Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vígh Károly: Egy igaz ember életútja

ha így gondolkoznak elvtársaid, s ha az erőszak alkalmazását mi is elvetjük pártonkívüliek, tragikus halálod záloga lesz egy szebb jövőnek.”

A fiatal Futó Dezsőre az is jellemző volt, hogy nem nézte tétlenül a saját pártjának itt-ott tapasztalt megalkuvó hangnemet sem. Ezért idézte a Kisgazdapárt intézőbizottsági ülésén, 1945. június 21-én tartott felszólalásában politikusi példaképét, Bajcsy-Zsilinszky Endrét: „Legyen a magyar a jövőben gerinces!” - „Hát hol van itt a gerinc, ezek után milyen jövő várhat ránk?” - teszi fel a kérdést. Majd a Kisgazdapárt kormánypártiságával kapcsolatban kijelenti: „Szeretjük hangsúlyozni kormánypárti mivoltunkat. Én most nyíltan és becsületesen megmondom: személyemre nézve nem tartom kötelezőnek ezt a kijelentést! Nem vállalom a kormánypártiságot és a koalíciót mindaddig, amíg a rendőrség inkvizíciós módszerekkel vallat, amíg kipróbált tagjainkat üldözi, s úgy állítja be a Kisgazdapártot is, mintha ez a reakciós, úri Magyarországot mentő párt volna.”

Hasonlóképpen a kritika hangja csendül ki Futó Dezsőnek a régi baráthoz, Nagy Ferenchez 1946. október 15-én intézett leveléből. Habár a miniszterelnöknek mérsékletre intő felkérését nem kifogásolja és a koalíció felrúgását nem kívánja, mégis az alábbi sorokkal fejezi be a neki írt válaszlevelét: ,Amikor mi esetleg kritizáljuk a jelenlegi helyzetet, az sohasem személyed ellen szól, hanem politikai vonalvezetésednek, amelyik bizony néha elerőtle- nedik, színét veszti. Érthető: koalíció van! De valamennyien hisszük, hogy van egy pont, azon túl Te sem tudsz egy lépést sem tenni...”

Ilyen előzmények után következett be a magyar belpolitikai életben a gyökeres változás: Nagy Ferenc lemondása, emigrációja és a kollaborálok: A Dinnyés Lajosok, a Dobi Istvánok és az Ortutay Gyulák uralma. Ezért nem csoda, ha Éutó Dezső 1952 elején vizsgálati fogságba kerül, hogy aztán a börtönévek következzenek. Igaz: még jön az ő számára is egy bíztató remény, egy csodálatos esemény: 1956 októbere, de utána már a segédmunkásélet és a vendéglátóipar jelentheti a hétköznapokat... Végül mégis kegyes lett hozzá a sors, hogy velünk együtt megélhette a 80-as éveket, a rendszerváltozás csendes forradalmát, amelyből egyre romló egészségi állapota ellenére kivette a részét. így lett teljes az az életpálya, amelyről ilyen tanulságos önéletírás születhetett. (Futó Dezső: Önéletírás. Világlátás. Kiadta az Országos Eckhardt Tibor Alapítvány, Bp. 1995.)