Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Zoltán András: A magyar-szláv érintkezések kezdetei és fázisai
ktb hangkapcsolat is (pektb > peétb > pest ’kemence, barlang’). Ez a bolgáros jellegű déli szláv dialektus a helynevek tanúsága szerint nemcsak a délkeleti perifériákon, hanem az ország központi vidékein (a Budai-hegységtől a Bük- kig, valamint ettől északra, a Vág völgyétől az Ipoly völgyéig) volt elteijedve. Az e nyelvjárást beszélő szlávok a honfoglalást követően részben a magyarságba, részben pedig északabbra vonulva (szorulva?) a szlovákságba olvadtak be. Ez egyrészt magyarázatot ad a középszlovák nyelvjárások egyes déli szlávos jegyeire, másrészt azokra a magyar tájszavakra, amelyek a szlovákkal szomszédos magyar nyelvterületen vannak elterjedve, de szláv előképük magából a szlovákból nem, hanem csak a déli szláv nyelvekből mutatható ki (ilyen pl. az említett rásza ’palánta’), ugyanakkor választ ad ara is, hogy egyes bolgáros jellegű szláv jöwényszavaink miért terjedhettek el az egész magyar nyelvterületen. Ha egyet kell értenünk is azzal az egyébként rendkívül észszerű nézettel, hogy a magyaroknak teljesen felesleges lett volna a szomszédba menni olyan szláv jövevényszavakért, amelyeket az itt talált szlávoktól is átvehettek (1. Jevgenij Chelimskij munkáit), minden korai szláv jövevényszavunk mégsem magyarázható a szláv szubsztrátummal. Aközépeurópai kulturális és politikai erőtérbe került magyarság természetesen nem csak az itt talált szlávsággal, hanem a közelebbi-távolabbi szláv népcsoportokkal is érintkezésbe került (az ún. „kalandozások” során még az azóta már eltűnt Elba menti szlávokkal, a polábokkal is). A szláv szubsztrátum az ország belső területein és szláv szomszédság a peremvidékeken széles körű szláv-magyar kétnyelvűséggel járt, ami oda vezetett, hogy a magyarság a kezdetekben a nem szláv külvilággal is elsősorban szlávul érintkezett és a külvilág számára is szláv nyelvi közvetítéssel volt megközelíthető. Ezzel kapcsolatban ki kell térnünk röviden a magyar nyelv keresztény terminológiája szláv elemeinek sokat vitatott kérdésére. Az ide tartozó szavak többségének szláv eredetije megvan mind az óegyházi szlávban, mind pedig a környező - akár katolikus, akár ortodox - szláv népek nyelvében, tehát semmi akadálya annak, hogy a hazai szlávból származzanak (belendíes] ’parázna’, barát ’szerzetes’, csoda, kereszt, keresztel, keresztény, koma, mise, pogány, pokol, pap, szent, szentel, tömjén, zarándok, zsolozsma; szerda, csütörtök, péntek, szombat). Ezek egyrészt eredeti szláv szavak (bledb, bratb, cudo, pbkblb, svqtb, svqtiti, stranbnikb, sluzbba, sreda, cetvbrtbkb, petbkb), másrészt a szlávban is jövevényszavak (krbst, krbstiti, krbstbjanb, kumb, mbsa , poganb, popb, tbmijanb, stpbota/spboth), amelye- lyeket a pannóniai szlávok részben a Cirill és Metód előtti német térítés előtt vettek át a németből és a latinból, és ezek mint morva-pannon elemek kerültek be az óegyházi szláv nyelvemlékekbe. Ugyanakkor van néhány olyan szó és kifejezés is, amelynek a megléte a pannóniai szlávban felette kétséges. Ezek egy része a Balkánhoz kötődik (karácsony, pitvar, diák, hálát ad) és nyelvünkben minden bizonnyal a Szent István előtti bizánci térítés nyomait őrzi, más részük a nyugati térítéssel kapcsolatos (apáca, apát, bérmál, dusnok, eretnek, pilis); mindkét réteg arról tanúskodik, hogy bárhonnan indult is a missziós tevékenység, a szláv volt a természetes közvetítő nyelv. A marginális kapcsolatok szerepet kaptak a politikai, katonai, kereskedelmi stb. érintkezések révén is. A XI-XII. században a magyar állam rendkívül élénk külpolitikát folytat összes szláv szomszédja irányában. Ezek 644
