Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Zoltán András: A magyar-szláv érintkezések kezdetei és fázisai
Hatott a korai szláv jövevényszavak hangalakjának alakulására a magyar magánhangzó-harmónia is, a vegyes hangrendű alakok a magyarban kiegyen- lító'dtek, néha egyszerre két irányban is öeljadb > család és cseléd, a jelentések későbbi elkülönülésével), általában azonban a szláv szó hangsúlyos magánhangzójához történt az igazodás obéd > ebéd, öeta > csata, solnica > szelence). Ezek és néhány más, a korabeli magyar hangrendszerhez való igazodás kényszeréből adódó hangváltozás közül egy-egy szláv eredetű szóban több is érvényesülhetett párhuzamosan, ezért egyes esetekben a magyar szó hangalakja szláv előképétől már meglehetősen eltér (pl. iréslo > csoroszlya, sluéba > zsolozsma). A lehetséges szláv nyelvi előképek valószínűsítésekor nemcsak a szláv és a magyar hangváltozások időbeli egymásutánját, hanem térbeli különbségeit is figyelembe kell vennünk. Az y > i változás például délnyugaton (a mai horvát és szlovén nyelvterületen) már a IX. században megkezdődik, de délkeleten (a mai bolgár területen) csak a XIII., északnyugaton (a mai cseh és szlovák nyelvterületen) pedig csak a XIV-XV. századra fejeződik be, tehát a magyarországi szlávoknál mindkétféle kiejtéssel számolni kell a X-XII. században. Igaz, hogy az y-ből a magyarban is i lett, de az egykori y-vel való átvétel nyomát őrzi a magyar az ilyen szavak vegyes hangrendű voltában uy- dra > vidra, pyrb > pir-os). Átkerülhetett ugyanaz a szláv tő y-vel és í-vel is: styd(iti) > szid(ok), de stydénije > szígyen ~ szégyen. A honfoglaláskor a magyarság által itt talált szláv lakosság tehát nem egy egészen egyforma nyelvjárást beszélt. Régi jövevényszavaink és korai szláv helyneveink alapján legalább két nyelvjárás különböztethető meg. Az egyiket pannóniai szlávnak nevezhetjük, mert átmenetet képezett a kaj-horvát- szlovén és a morva-szlovák között, de egyikkel sem azonosítható teljesen; e szláv nyelvjárás beszélői teljes egészében beolvadtak a magyarságba, nyelvjárásuk főbb jellemzői csak a magyar nyelv szláv jövevényszavaiból következtethetek ki. Ez a nyelvjárás megőrizte az ősszláv dl hangkapcsolatot, akárcsak a szlovák és részben a szlovén (ez a magyarban //-ként tükröződik: vidla > villa), az ősszláv szókezdő ár-, ál-, hangkapcsolatokból mássalhangzó előtt ro-, lo- lett, ami a magyarban rövid ra-, /a-ként tükröződik (rob > rab, robota > rabota, rokytje > rakottya ~ rekettye, *lodyka > ladik) ; ez a vonás a pannóniai szlávot az északi szlávhoz, vagyis a szlovákhoz közelíti); az ősszláv tj, dj hangkapcsolatok a szerbhorvát é, d-hez hasonlóan hangozhattak, a magyarban ty/cs, gy hangokat eredményeztek kejtja ’ház’ > kuöa > kutya ’kunyhó’, pártja > praóa > parittya, Iftja > l$óa > lencse, shretja > sreéa > szerencse; medja > meda > megye, rbdja > r[~b]da > ragya) A másik szláv nyelvjárásban az ősszláv dl hangkapcsolatból l lett, akárcsak a legtöbb déli és keleti szláv nyelvjárásban (a szlovén és az északi nagyorosz kivételével), és ez az l a magyarban rövid /-ként jelentkezik (zobadlo > zobalo > za[o]la, nosidlo > nosilo > nyoszolya). Az ősszláv szókezdő ár-, ál- hangkapcsolatokból mássalhangzó előtt itt ra-, la- alakult, mint az összes déli szláv nyelvjárásban, s ez a magyarban m-ként tükröződik (a la-ra nincs példánk; raz-sad > rasad > rásza ’palánta’, rast > rászt ’lépduzzadás’). Az ősszláv tj, dj hangkapcsolatokból ebben a nyelvjárásban M, zd lett, akárcsak az óegyházi szlávban és a mai bolgárban (nitji > niiti > nyüst, matjecha > mastecha > mostoha; medja > met da > mezsgye, rbdja rbzda rozsda). A tj-hez hasonlóan fejlődött az ősszláv 643
