Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Zoltán András: A magyar-szláv érintkezések kezdetei és fázisai
ban, mint a fentebb említett, de az indoeurópaiból örökölt bärda (egy kral’ típusú szláv alakból származik a magyar király); az óbajor karmala ’lázadás’ kramola alakban honosodik meg a csehben és a délszláv nyelvekben, de koro- mola alakban is megtalálható az óorosz évkönyvekben (egy kramola típusú alakból képzett kramoliti ige szolgált a magyar káromol alapjául, vö. Hadrovics László: NytudÉrt. 50. sz. 24); a Balkánon az albánból kölcsönzött kracun ’téli napforduló’, (egyes helyeken) ’karácsony’ szót az ónovgorodi nyelvjárásban korocun alakban látjuk viszont (a déli szlávból származik karácsony szavunk, vö. Zoltán András: Benkó'-Emlékkönyv 1991, 664-670). Összefoglalóan tehát azt állapíthatjuk meg, hogy a honfoglalás korában és a honfoglalást követő egy-kétszáz évben, vagyis a szláv-magyar érintkezések legintenzívebb szakaszában a szlávok még egy nyelvjárásilag ugyan tagolt, de nagyjából egységes, ráadásul mind saját maguk, mind a külső megfigyelők által egységesnek tekintett nyelven beszéltek, vagyis az a tény, hogy gyakran nem dönthető' el, hogy egyes régi szláv jövevényszavaink mely szláv nyelvből kerültek a magyarba, nem kutatási módszereink hiányosságából, hanem az anyag természetéből adódik: a IX-XI. században nem is voltak még kialakulva az egyes szláv nyelvek, a honfoglaló magyarság a felbomlófélben lévő késői ősszláv nyelvjárások közé ékelődött. 5. Amint azt a mellékelt térképvázlat is mutatja, a szlávok a VI-VII. században két különböző útvonalon jutottak le a Balkán-félszigetre, az egyik keletről, a másik nyugatról kerülte el a Kárpát-medence központi területeit. A két szláv hullám a Balkánon összekeveredett, így a Kárpát-medence központi részeit már az avar korban szláv gyűrű vette körül. A IX. században ez a gyűrű már több betüremkedést mutat: szláv régészeti lelőhelyek és régi szláv helynevek találhatók a Dunántúlon, az Alföld déli részén, Erdélyben, a Dunának a Dunakanyarig terjedő szakaszától és az Északi-középhegységtől északra (1.: Magyarország története 1/1. Bp. 1984.26. sz. térkép). Ennek következtében a honfoglaló magyarság nem csupán a peremvidékeken került szomszédságba a szlávokkal, hanem az ország belső területein is. Ez azt jelenti, hogy a szláv-magyar nyelvi kapcsolatok a honfoglalást követő egy-két évszázadban egyszerre voltak szubsztrátum jellegűek és marginálisak. A szubsztrátum jellegű érintkezésnek köszönhető az, hogy régi szláv jövevényszavaink többsége nem kötődik a magyar nyelvterület valamely körülhatárolható részéhez, tehát nem tájszó, hanem az egész nyelvterületen közkeletű szó barát, dolog, gerenda, gomba, lanka, rend, tompa stb.). Ezzel egyidejűleg léteztek a nyelvhatáron a marginális kapcsolatok is, az ily módon nyelvünkbe került szláv szavak száma azonban jóval kisebb. Ezek közé tartozik például a vajda, amely kezdetben csak Erdélyhez kötődő méltóságnév volt. Meg kell említeni, hogy ilyen marginális szláv-magyar kapcsolatok már korábban, a honfoglalás előtt is voltak. A magyarok és a szlávok érintkezése még a délorosz steppén kezdődött. Mohamedán források szerint a magyarok a IX. században a közelükben élő szlávoktól élelmiszerekből álló adót szedtek, a szlávok közül foglyokat ejtettek, akiket rabszolgának adtak el a bizánciaknak. Gyanítható, hogy néhány régi szláv jövevényszavunk honfoglalás előtti, nagy biztonsággal azonban ez csak néhány szóról állítható szegye, tanya; terem; lengyel). 641
