Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szőke Béla Miklós: A karoling-kori Kárpát-medence a régészet tükrében
fazekasság közvetítette a Karoling-kori edényművesség felé. A közvetlen vagy közvetett bizánci közvetítés ellen látszik szólni azonban az, hogy ez a finom kerámia éppen a Bizánccal határos területeken, Bulgáriában, Albániában és a dalmát tengerparton hiányzik, míg az ott valóban bizánci hatásra vagy közvetítéssel megjelent kerámia - pl. az egy- és kétfülű, amfraszerű mázas korsók, palackok és egyéb edényformák - a 9. századi Kárpát-medencéból hiányzik teljesen. Nyilvánvaló tehát, hogy ennek a polírozott felületű díszkerámiának közvetlen előképe a késő avar-avar kor végi sárga kerámia volt, de a gyökerek a késő antikvitás helyett a nomád fémművesség talajából táplálkoztak. E kerámia formai párhuzamai a nagyszentmiklósi arany edénykészletben találhatók meg, s nem lehet kétséges, hogy a kerámia aranyló sárga színűre égetése és a felület polírozása szintén az aranyedényt idézi. Ilyen kapcsolat a fémművesség és fazekasság között a kortárs dél-oroszországi szaltovo-majaki kultúrában is fennállt, amit a formai-tipológiai megfelelések világosan jeleznek. A késő avar kori, avar kor végi sárga kerámia és a Karoling-kori polírozott felületű díszedények közötti közvetlen kapcsolatot időrendi megfontolások miatt - miszerint a sárga kerámia csak a 9. század elejéig, míg a polírozott felületű csak a század második felétől volt használatban - szokás megkérdőjelezni. Mivel a polírozott felületű sárga kerámia 9. század elejéig való visszakeltezése a Zalavár-Récéskúti bazilika építési fázisainak (téves) interpretálásán alapult, a polírozott felületű kerámia megjelenésének a 9. század közepe tájára való keltezését továbbra sincs okunk megváltoztatni. Nem úgy a késő avar kerámia keltezésének felső határát, amely nyilvánvalóan az avar kor végi időszakra is kiterjedt. Több temetőben is szoros kapcsolat mutatható ki a késő avar sárga kerámia és a Karoling-kori polírozott felületű díszkerámia között (Vörs-Papkert, Zalakomár). Sőt ezen túlmenően, rövid ideig talán egyidejűleg is használatban voltak. Az a nomád (avar) Ízlésvilág tehát, mely a (nemes) fémedényt utánzó kerámia iránti igényben mutatkozott meg, töretlenül tovább élt, jeleként annak, hogy „fogyasztói” rétege nem halt ki, mindössze más köntösben, új szerepkörben jelent meg. A Karoling-kori síroknak a kerámia mellett a másik állandó, nemtől független, de elsősorban az idősebb korosztályokba tartozó felnőtteknek a jellegzetes melléklete az övről lecsüngő vaskés. Míg a kisebb méretű kések mind férfi, mind női sírokban megtalálhatók, a 18 cm-nél nagyobbak csak férfiak sírjaiba kerültek. Ebben valószínűleg az is közrejátszhatott, hogy ettől a mérettől kezdve a kések már fegyverként (sax) is funkcionálhattak. A pengét gyakran vércsatornával látták el, függetlenül a kés méretétől. A késpenge formája szerint lehet: (1) egyenes hátú, a hegy felé felhúzott éllel, (2) szögletben megtörő hátú, (erősen) felívelő éllel, (3) ívelt hátú, a hegy felé felhúzott éllel, (4) keskeny lándzsaalakú penge, (5) görbe hátú, a hegy felé felhúzott éllel. A kések többsége fa hüvelyben volt, melyek maradványait többé-kevésbé megőrizte a vasrozsda. Néhány esetben valószínűsíthető, hogy a fa tokot bőrrel is bevonták, és a tok élfelöli szélét vaspánttal erősítették meg (ún. balti szerkezetű késtok). Ez a keskeny vaslemezpánt, amit középtájt szélesebbre kalapáltak, majd kétrét hajtva 3-4 szegeccsel erősítettek a késtok él felöli széléhez, azokon a területeken volt gyakrabban alkalmazva, amelyek a keleti frank birodalom623
