Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szőke Béla Miklós: A karoling-kori Kárpát-medence a régészet tükrében
birodalom keleti peremterületén Steiermark, a Morva-medence és Pannónia területén feltűntek a bronz vagy vaslemezből készült tűtartók is, melyek Nyugat-Európa Karoling-kori női sírjainak gyakori mellékletei. Ezeket a tűtartókat ugyanazon helyen, a könyök közelében, a mell-has régióban találjuk, mint a madárcsontból készülteket, de viseletűk nem a László Gyula által rekonstruált módon történhetett; felfüggesztésüket valószínűleg egy, a kupak alatt átütött szegecsen keresztül oldották meg. Használatuk nagyjából a csont tűtartókéval együtt szűnt meg. Ez a tárgytípus - anyagától és eredetétól függetlenül - több más ékszerhez, fegyverhez és használati tárgyhoz hasonlóan tehát szintén a 9. század közepe tájára beért változások áldozatául esett, és tűnt el az alsóbb néprétegek viseletéből. A gyakran díszítetlen, csak néhány esetben bekarcolt koncentrikus körökkel vagy zeg-zug-vonalakkal díszített, agyagból formált, ritkábban z sir kőből faragott bikonikus orsógomb az ún. középső avar korban (7. század második fele) tűnt fel és a késő avar korban vált a női sírok jellegzetes lelettárgyává. Gyakori a keleti frank peremvidék Karoling-kori temetőiben is. A síron belül, elsősorban felnőtt nők mellett, a test minden táján nagyjából azonos gyakorisággal található meg, talán csak a medencetájék élvez bizonyos előnyt. A leletkombinácik alapján megállapítható, hogy az egész 9. században szokás volt orsógombot a sírba helyezni, mégha bizonyos temetőkben ez inkább csak a korai peridusra volt is jellemző. A Karoling-kor régészeti emlékanyaga A viseletben a korábbi időszakkal szemben egyre határozottabban jelentkeztek a regionális különbségek, döntő jelentőségű lett, hogy egy-egy terület milyen mélységig került függésbe a Karoling birodalomtól. Általánosan jellemző azonban - miként a kulturális befolyási területek határán álló, ezért az ilyen típusú elemzésekre különösen alkalmas dunántúli avar kor végi temetők elemzése bizonyítja -, hogy a viseleti váltás, kulturális átalakulás folyamatosan, szinte észrevétlenül kis lépésekben zajlott le úgy, hogy a 9. század közepére az Ennstől a Közép-Duna vidékig, a morva fejedelemségtől a Dráva-Száva közéig és a dalmát tengerpartig - párhuzamosan a terület népességének kora feudális jobbágyi sorba süllyedésével és egységes paraszti réteggé „kovácsolódásával” - egy nagyjából egységes köznépi műveltség alakult ki, mely részleteiben már nem, legfeljebb a viselet sajátosságaiban hordozott még valamit a megelőző avar időszak kultúrájából. A folyamatos átmenet miatt azonban néha nehéz határozott választóvonalat húzni az avar kor végi fázis és a már tisztán Karoling-kori temetkezések között, akár bizonyos temetkezési, akár viseleti szokásokról, egyes tárgyak, ékszerek használati idejének meghatározásáról van szó. A Duna - mint a történelemben már addig is annyiszor -, a 9. században újra éles kulturális határrá vált. Tőle keletre, a „szabad” avarok viseletűkben tovább őrizték, egyre inkább önismétlő módon, a késői avar korszak tárgyi relikviáit, alig tűnt fel köztük egy-egy nyugati eredetű ékszer, gyöngy, egyéb tárgytípus. A települések kerámiájában a század első harmadában mégis megjelent néhány új, keleti eredetű edényforma (pl. kézzel formált cserépüst, ún. vajköpü, bizonyos korongolt fazék és tálformák), kerámiadíszítési mód (textilmintás pecsétlés, a szaltovói kultúra házi kerámiájára jellemző karcolt 618
