Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szőke Béla Miklós: A karoling-kori Kárpát-medence a régészet tükrében

jében sem volt az egész Kárpát-medencében egyformán kedvelt, főként az északnyugati térség, a Duna két oldalán elterülő' Kisalfóldön és a vele határos vidékeken találjuk meg. A 9. század elejétől a Felsó'-Dunavidéken is megjelent, majd hamarosan a Keleti-Alpokvidék szlávjai is viselni kezdték, a Morvamedence asszonyai azonban nem kedvelték meg.

AKaroling-kor egyik legjellegzetesebb gyűrűtípusa a pajzsosait kiszélesedő fejű lemezgyűrű volt. Két változata közül az (1) egyik kis rombusz- vagy ovális fejű, a (2) másik szélesre kalapált, pajzs alak fejjel ellátott (ún. blucinai típus). Az első típus már az avar kor végi sírokban feltűnik, főként Pannóniában és a Duna két oldalán fekvő Kisalfóldön, majd hamarosan, a 9. század első évtizedeiben az alsó-ausztriai szakaszon is. Ezektől eltérő díszű változatai megjelentek ekkor a dalmát tengerparton is, ezért felmerült, hogy eredetük talán az albániai Koman-kultúrában keresendő, míg mások bizánci befolyásra gondoltak. Valószínű azonban, hogy ezt az egyszerű ékszerformát időről időre (mint korábban a 7. században, s majd újra a 10. századtól) felfedezték, amikor a lemezgyűrűket különféle módon díszíteni kezdték, s e célból egyre inkább kiszélesítették az előlapot. Ezt a folyamatot figyelhetjük meg a 9. században is, amikor előbb csak kisméretű rombusz- és ovális alakban szélesedett ki a pántgyűrű előlapja, majd a fejrész egyre szélesebb és nagyobb méretű lett, mígnem a 9. század közepére kialakult végleges formája, az ún. blucinai típus.

Végül röviden érdemes kitérni a kerek, félkör, rombusz átmetszetű, vastag bronzhuzalból hajlított, beütött kör, háromszög és vonaldíszes karperecek viseletére, melyek ugyan főként a késő avar kor és az avar kor végének időszakában terjedtek el a kaganátus asszonyainak viseletében (feltűnő módon ismét főként a Duna két partján elterülő Kisalfóldön és a Dunántúlon), de a 9. század első évtizedeiben a Felső-Duna völgyében és Steiermark, Karin- tia területén is megtalálhatók, elsősorban az amúgyis gazdagon felékszerezett nők sírjaiban. Ezek a területek a korábbi évszázadban az avar gyepű lakatlan sávjába tartoztak, ahová a frank-avar háborúk után a biztosabb megélhetés reményében minden irányból, azaz nemcsak nyugatról, a Karoling-birodalom- ból, de délről és északról, az Alpok és Kárpátok szláv törzseiből, s nem utolsó sorban keletről, a kaganátus területéről is telepesek áramlottak. A keletről érkezettek első generációjának viseletét és temetkezési szokásait még a ka- ganátusból hozott tradició határozhatta meg, így a fülkarikák, gyűrűk, karperecek mellett bizonyos használati tárgyak, mint az orsógomb, tűtartó stb sírba tétele is. A karperecek divatja legkésőbb a század közepén, második harmadában megszűnt, melynek pontos oka ismeretlen, de talán befolyásoló tényező lehetett, hogy a Karoling birodalom női viseletéből a karperec már korábban is teljesen hiányzott.

A használati tárgyak közül gyakran sírba kerülnek a díszítetlen, vagy esztergált díszű (madár)csont tűtartók, melyek az avar kori női sírok szokásos kísérő lelete. Viseletűket László Gyula rekonstruálta. Használatukat a 9. századi, Karoling-kori temetők első generácis sírjaiban is - legkésőbb a 9. század második harmadának végéig - nyomon kisérhetjük. A 10. században a tűtartó újra megjelent a nők viseletében, ám most már a honfoglaló magyarokkal összefüggésben. A 9. század első felében, a leletegyüttesek alapján a 9. század közepéig, legkésőbb a második harmad végéig a Karoling

617