Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Tóth Sándor László: Birodalmak, államok és népek a IX. századi Kelet-Európában
szerint a győztes bolgárok is 20 ezer lovast vesztettek. Bizonyos, hogy erős túlzásokat tételezhetünk fel mindkét forrás esetében. Az arab források az egész magyar haderőt tették 20 ezer főre, ezért alighanem jóval lejjebb kell szállítanunk a bolgár veszteséget is. A két törzs részvételével, 4-6 ezer főnél többet aligha felvonultató magyar kalandozó sereg vesztesége sem lehetett párezer főnél több. A magyarok bolgároktól elszenvedett végső veresége, továbbá a besenyők etelközi támadása kiiktatta a magyarokat a bizánci-bolgár hatalmi játszmából. A bizánci-bolgár háború utolsó, általában 896-ra tett fázisában a két szembenálló hatalom mérkőzött meg egymással. A magyarokkal való leszámolás miatt a Bizánccal kötött fegyverszünetet Simeon nem akarta meghosszabbítani, a magyarok által ejtett bolgár foglyokat visszakövetelte. E feltétele teljesítése után hajlandó volt békét kötni, de hamarosan újból hadjáratot indított azzal az ürüggyel, hogy nem minden foglyot szolgáltattak vissza. Leó császár a testőrcsapatokat és tartományi csapatokat küldte ellene Katakalón Leó vezetésével. A döntő ütközet Bulgarofügonnál zajlott le 896- ban, s nagy bolgár győzelemmel zárult. A balkáni térségben egészében véve erőegyensúly alakult ki, sem Bulgária, sem pedig Bizánc nem tudott tartósan és véglegesen a másik fél fölé kerekedni. Simeon győzelmei, s X. század eleji nyugati (szerbek leigázása) és Bizánc rovására elért hódításai ugyan ereje teljében mutatták a bolgár államot, de mindez illuzórikus volt, az idő Bizáncnak kedvezett. Az Abbaszida Kalifátus hanyatlásával Bizáncnak nem kellett immár több fronton is harcolnia, erejét a bolgárok elleni expanzióra fordíthatta. Bulgária belső problémái, belső anarchiája a megerősödő Bizánc malmára hajtották a vizet, s a XI. század elején bizánci fennhatóság alá került a bolgár állam 4. Keleti frankok és morvák Etelköztől nyugatra, leendő Kárpát-medencei szállásterületük szomszédságában, attól északra, északnyugatra és nyugatra a magyarok IX. századi kalandozásai, során nyugati szláv törzsek re bukkanhattak, illetve a Frank Birodalom keleti utódállamának perifériáját dúlhatták. A Kárpát-medencétől északra lakó nyugati szláv törzsek az Odera, a Visztula, a Balti-tenger és a Kárpátok közti területen helyezkedtek el. A későbbi Lengyelországot megalkotó törzsek, törzsi szövetségek közül ismerjük a Balti-tenger melletti pomeránokat; a Visztula mentén élő mazóviaiakat; a keleti területeken, a későbbi Lublin térségében elhelyezkedő Ledzianie (Lach-vö. lengyel népnevünk) törzset; a Visztula felső folyásánál, a Kárpát-medencéhez legközelebb lakó mazóviai viszlyánokat (Wislanie) vagy fehér horvátokat; az Odera folyó mentén, Sziléziában lakó törzseket; s a Közép-Lengyelországban (a később Nagy-Lengyelországban) található polánokat (vö. a lengyelek önelnevezése, a polan-polak). A felsoroltak közül a két utolsó törzs vagy törzsi szövetség játszott fontos szerepet a lengyel állam kialakulásában a X. század második felében. A Krakkó központ körül szerveződő fehér horvátok jártak a fejlődés élén, de a X. század második felében bekövetkező cseh hódítás miatt a Gniezno körül szerveződő polánok kerültek előtérbe. A magyaroknak, főleg a 592
