Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Tóth Sándor László: Birodalmak, államok és népek a IX. századi Kelet-Európában
landók voltak a hadjáratra, de kikötötték, hogy az ejtendő bolgár hadifoglyokat a bizánciaknak ki kell váltani. A magyarok belépésével a háború bolgár-bizánci -magyar háborúvá szélesedett. A háború e szakaszát egyesek 894-re, mások 895-re teszik. A Fuldai Évkönyvek 895-ös bejegyzése alapján helyesebbnek látszik az utóbbi álláspont. A bizánci flotta közreműködése jóvoltából a magyarok hamar bolgár területre kerültek, s megindították dúló hadjáratukat. Vitatott a szakirodalomban, hogy mekkora erővel vettek részt a magyarok e kalandozásban. Egyes nézetek szerint csak a magyarokhoz csatlakozott kabarok, illetve egy részük hadakozott Bulgáriában Árpád fia, Levente (Liuntika) irányításával. Más nézet szerint jóval nagyobb sereg részvételével számolhatunk, törzsszövetségi haderőt vezetett Levente. Véleményem szerint csak az tekinthető bizonyosnak, hogy legalább Árpád és Kuszán törzsei részt vettek e kalandozásban. A bolgáriai akció egy ideig a tervek szerint alakult, a magyarok egészen Preszlavig-Madaráig dúltak Észak-Bulgáriában. A váratlan magyar kalandozás hírére Simeon is visszafordult Makedóniából, ahol Phokas serege kötötte le, s a magyarok ellen vonult. Csatákra került sor Simeon serege és a magyarok között, ezekben sorra a magyarok győzeledelmeskedtek. A források két (vagy három) győztes magyar csatáról tudnak. Feltételezhető, hogy egyszer Bulgária belsejében (Preszláv vidékén), máskor pedig az Al-Dunához közel (Distra vidékén), a már kifelé vonuló magyar csapatok legyőzték Simeont. A bizánciak, feltehetően az Eustathios vezette flotta közvetítésével, kiváltották a bolgár foglyokat a magyaroktól. Simeon közben békét kért, s Leó felfüggesztette a hadműveleteket. A bizánci uralkodó visszarendelte mind Phokas makedóniai hadát, mind pedig Eustathios hajóhadát. Leó császár bizonnyal úgy vélhette, megnyerte a háborút. Simeon nem nyugodott bele a vereségbe, Leóhoz hasonlóan ő is ellen- támadást szervezett. Ellenfeleit külön-külön akarta leverni. Előbb Leó császár szövetségeseit akarta végérvényesen kiiktatni, miután fegyverszünetet kért a bizánci uralkodótól. Egyes források (Fuldai Évkönyvek, Georgius Monachus Continuatus) szerint csak a bolgárok, más forrás (VII. Konstantin) szerint a besenyőkkel szövetkezett bolgárok támadtak a magyarokra. A magyarok feletti győzelmet megkönnyítettte, hogy a bizánciak már visszavonultak, így azok segítségére már nem számíthattak a magyarok. Vitatott a szakirodalomban, hogy a besenyőkkel való szövetség ténylegesen létrejött-e vagy azt VII. Konstantin császár utólagosan, a bizánci stratégia alapján konstruálta. Tény, hogy a besenyők rátámadtak az etelközi magyarokra, de korántsem biztos, hogy ezt bolgár szövetségben és zsoldban tették meg. Más források (VIL Konstantin művének 37. fejezete, Regino) szerint a besenyők azért rohanták meg a magyar szállásterületet, mert sajátjukat elvesztették az úzokkal és a kazárokkal folytatott háború során. Mindenképpen a besenyő támadás vezetett Etelköz elhagyásához és a honfoglaláshoz. Nézetem szerint okkal feltételezhető, hogy a bolgárok még Bulgáriában mértek döntő vereséget a kalandozó seregre, nem pedig a besenyőkkel indított közös kalandozó akció során Etelközben győzték le a magyar fősereget. E döntő csata a bolgárok és a magyarok között a Duna közelében játszódhatott le, s rendkívül véres volt mindkét fél számára. Az egyik forrás (Georgius Monachus Continuatus) szerint Simeon az „összes” magyarokat lemészárolta, a másik (Fuldai Évkönyvek) 591
