Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Tóth Sándor László: Birodalmak, államok és népek a IX. századi Kelet-Európában

alakban maradt volna fenn. Meg kell jegyeznünk, hogy az Orosz Őskrónika a 898-as évre tett magyar honfoglalás kapcsán arról is megemlékezett, hogy a magyarok Kijev mellett, a később Magyarnak nevezett hegy mellett vonultak, s a Dnyeper mellett megálltak sátraikkal. Mindezek az adatok lehetővé teszik, hogy feltegyük az érintkezés lehetőségét a magyarok és Kijev között, de nem bizonyítható a kijevi magyar uralom 882 előtt.

Arúszok déli irányú terjeszkedése bizonyos következményekkel járt Kelet- Európa keleti felében, amelynek sem steppei, sem pedig attól északabbra fekvő, szláv és finnugor népek által lakott része nem tartozott a korabeli Európához. Az egyik következmény Kazária majdnem teljes kiszorulása a Dontól nyugatra levő térségből, a másik a magyarok keleti szlávok feletti növekvő befolyásának visszaszorítása. A magyarok fő kalandozási iránya észak volt, arab források szerint évente vezettek hadjáratot a szlávok ellen. A rúsz előrenyomulás kétségkívül korlátozhatta a magyar kalandozásokat e térségben, s részben ezért is került sor orientációváltásra, a 890-es években a nyugati kalandozások száma jelentősen megnőtt. Magyarok és rúszok katonailag is szembekerülhettek, de csak Gardízi említi azt, hogy a magyarok nemcsak a szlávokat, hanem a rúszokat is megrohanták. A rúszok megjelenése, gyors térhódítása a IX. század második felében azt jelentette, hogy a Kárpátoktól keletre egy új hatalom alakult ki, amely képes volt a steppe- régiótól északra eső szláv és más törzseket integrálni. Bár a folyókon viking módra lehejózó rúszok sem a magyarokkal, sem pedig a helyükbe lépő besenyőkkel nem bírtak, a kereskedelmi konkurrenst, Kazáriát a X. század 60-as éviben megdöntötték, s annak szerepét is átvették.

3. A balkáni erőegyensúly: Bulgária és Bizánc

Kelet-Európa keleti felétől nyugat felé haladva előbb a balkáni térséget vesszük vizsgálat alá. E térség külön hellyel bír földrajzi és politikai értelemben egyaránt Európában: szűkebb értelemben Balkánnak vagy balkáni régiónak, tágabb értelemben Délkelet-Európának is nevezhetjük. Korszakunkban e térség a magát rómainak nevező, s kétségkívül legnagyobb presztízzsel rendelkező Bizánci Birodalom érdekszférájába, vonzási körzetébe tartozott, mégha éppen a honfoglalás korában a régió egésze korántsem volt fennhatósága alatt.

Ha a hatalmi viszonyok felől közelítjük meg a térséget, miként azt tettük Kelet-Európa keleti felét illetően is, a Balkán nyugati részén élő horvát, szerb és egyéb szláv törzsek helyzete és fejlődése kevéssé tarthat számot az érdeklődésre. Meg kell említenünk, hogy a horvátok és szerbek önálló államalapítási törekvéseit leginkább a térség két vezető hatalma, Bulgária és Bizánc veszélyeztette. A szerb terület bekebelezésére a IX. században több kísérletet is tett Bulgária. 847-850 között Preszián kán hadakozott eredménytelenül a szerbekkel, majd Borisz támadási kísérletét verte vissza Mu- timir szerb kenéz a 860-as évek elején. Horvátország inkább a Karoling Birodalom laza fennhatósága alá tartozott a IX. század elejétől, de Bizánc, Bulgária, sőt Velence fennhatósági törekvéseivel is meg kellett küzdeniük kenézeiknek, s időről időre más-más állam vazullusává is váltak. A horvátok

587