Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 1. szám - P. Szabó Ernő: Művészek, művek, gyűjtemények - európai kiállítótermekben

Ez a hiányérzet veti fel nyilván másokban is a hogyan tovább kérdését. Annál is inkább, mivel - meg is fogalmazták - Velence város mai vezetőiben is megvan e hiányérzet. A változást ígéri, hogy a legújabb, éppen a biennálé megnyitásakor átadott nemzeti pavilon, a dél-koreai már egész évben nyitva tart, afféle mini Pompidou-központként várja látogatóit. A biennálé alkalmából jelentették be azt a megállapodást is, amelyet a városi tanács és a New York-i Solomon R. Guggenheim Alapítvány kötött, s amely szerint egyrészt a város modern művészeti gyűjteményét a Giardini Pubblici olasz pavilonjában helyezik el s az alapítvány támogatásával működtetik, másrészt az alapítvány s a velencei Guggenheim Múzeum tovább bővítheti bemutatóhelyét, mégpedig a Szent Márk térrel szemközti Zattere restaurálandó sóraktáraiban. A változások sorába tartozik, hogy éppen Velencéből, az itt felolvasott manifesztum- mal indul el az az új európai kiállítássorozat, amelyet szintén biennálé-rend- szerben kívánnak megrendezni, de mindig más helyszínen.

Mintha ezek az események a centenáriumi biennálé igazgatója szavaira is felelnének: „A Biennálénak változnia kell: Nagy lehetőséget kínál Velencének: stratégiailag, földrajzilag egyesítheti Keletet és Nyugatot. A legközelebbi jövő, a következő tíz év története talán ez lesz”. Hogy kinek a vezetésével? Ez még legalább egy évig titok marad. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy nem a mostani igazgató lesz az: az évfordulós emlékezéssel végképp lezárult egy időszak a biennálé történetében. Ha meg akarja őrizni pozícióját a szaporodó világméretű szemlék sorában, nem csupán előre kell tekintenie, de az előrehaladás motorjává kell válnia.

Vénusz, ronggyal és tükörrel

Minden korszaknak vannak művészei, akik, legalábbis egy időre, megkerülhetetlennek tűnnek. A hatvanas-hetvenes évek avantgárdjárói például mostanában aligha alkothatnánk hiteles képet az olasz Michelangelo Pistoletto (Bi- ella, 1933-, Torinóban él) munkássága nélkül. Sőt, mintha reneszánszát élné az Arte Povera, bárhol is járjon az ember Európában, találkozik munkáival. A velencei biennálén hivatkozási alap, a bázeli művészeti vásáron műkereskedelmi adu. Beválogatják a lausanne-i nemzetközi textilbiennálé retrospektív anyagába, de ott van a New York után a németországi Wolfsburgban megrendezett nagyszabású szemlén, az olasz művészet, kultúra 1943-68 közötti nagy időszakát bemutató tárlaton is.

Bécsben pedig éppenséggel egyéni kiállítást rendeztek műveiből Idő-Tér címmel a Hegyi Lóránd igazgatta Modern Művészeti Múzeum déli pályaudvar melletti huszadik századi gyűjteményében. A disztinkció azért fontos, mert a múzeum központi épületében, a Liechtenstein palotában egyidejűleg a Mar- zona-gyűjteményt mutatták be, amely történeti hátteret adott a Pistoletto-mű- veknek is. Egidio Marzotta gyűjteménye azon kevés szisztematikusan felépített kollekció közé tartozik ugyanis, amelynek egyik súlypontját éppen a hatvanas-hetvenes évek művészete, a koncept, a Land Art, a Minimal Art és az Arte Povera képezi, s amelyből furcsa paradoxonként - éppenPistoletto művei hiányoznak.

50