Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Rónay László: Kocsis László, az elfelejtett lírikus

amely nem kovácsolhatta valódi szövetséggé tagjait. A tehetséges papköltők, mint Kocsis László is, inkább leveleikben kértek tanácsot, fejtették ki elképzeléseiket. Ács László könyvében jónéhány kitűnó'en kiválasztott levél- részletet olvashatunk annak bizonyítékaként, hogy a költő' csak e közvetett módon kapcsolódhatott az irodalmi életbe. A papi pálya jellegzetes fénye tündöklőit homlokán, amint Gyergyai Albert írta, s ez egyben azt is jelentette, hogy Kocsis László lírájából természetszerűen hiányzott a hit bizonyosságáért vívott küzdelem szólama, ezen a téren nem érintette meg a kétség, belső meggyőződését, érzületét megszólaltató versei mindvégig ellenpont nélkül szárnyaltak az égi magasok felé.

Arra azonban érdemes felfigyelnünk, hogy lírájában, kivált a harmincas években, fontos szerepe volt a szociális gondolat megszólaltatásának. Csatlakozott azokhoz, például Harsányi Lajoshoz, Mécs Lászlóhoz és a jezsuita rend néhány nagy hazai képviselőjéhez, akik az egyházi vezetés nem kis aggodalmára az igazságosabb elosztásért, a földreform megvalósításáért, a krisztusi elvek valóra váltásáért szálltak síkra. A katolikus líra a népi mozgalom társadalomszemléletéből termékeny inspirációkat nyert, érezhetően radika- lizálódott, mígnem maga Serédi Jusztinián intette mérsékletre a legharcosabbakat. E figyelmeztetésnek és fogadott engedelmességnek köszönhetően szinte valamennyi papköltőnél hangnemváltás történt, s a keresztény líra súlypontja a hitüket mindig megváltó, de társadalmi nézeteiket következetesen képviselő világiak működési körébe helyeződött át. A Korunk Szava majd a Vigilia fiataljai szemléletüket külföldi, elsősorban francia ösztönzések nyomán gazdagították, s irodalomfelfogásuk, alkotómódszerük is korszerűbb volt, mint a papköltőké. Ez a jelenség is magyarázza, hogy az utóbbiak - néhány kivétellel - az irodalom margójára szorultak. A vallásos költészet útjai elváltak, a konzervativizmus, pontosabban a hagyomány - és arról is lehetne beszélni, jól megválasztott hagyomány volt-e ez - védelmezői és a világirodalom felé tájékozódó fiatalok között mind kevesebb alkalma és tere lehetett a párbeszédnek. A korszerű líratípus művelőit befogadta szinte mindegyik orgánum, a többiek - Kocsis László is - kívülrekedtek, a maradiság megbélyegzésével művükön.

Ács László művének az is érdeme, hogy korrigálja e minősítést, de talán ennél is nagyobb pozitívuma, hogy felfedezett egy méltatlanul elfelejtett költőt, kinek újbóli jelenlétével irodalmunk színképe is gazdagodott.

(Vasi Honismereti Kiskönyvtár 2., Szombathely)

505