Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Balogh Piroska: Páskándi Géza: Árpád-házi triptichon medvebőrben

voltára. Születik tehát szintézis, de nem teremtő szintézis: ,A végső, a leghosszabb sötétben újra találkozunk... összefonódva mind... Vezetjük egymást.” A pusztulás sötétjéből bomlik elő az ifjú király világa, szinte szervetlenül, mintha nem is e dráma utolsó, hanem egy új dráma első jelenete lenne.

Az etikai problémák művészi megfogalmazása azonban e drámákban sem korlátozódik személyek közötti konfliktusok ábrázolására. A múlt század magyar történelmi drámáiban a hősök többnyire lehetőség és emberi akarat, egyéni szabadság és vállalt sors ellentmondásait élik meg. Páskándi triptichonjában sajátos módon a főhősök nem külső, kényszerítő hatalommal állnak oppozícióban, hanem önmagukkal kerülnek belső konfliktusba. László a törvény szigoráért elutasítja a menedéket adó irgalmat; halála óráján azonban maga is templomban, törvénye üldözöttjei között lelné menedékét. Kálmán a racionális irányítás érdekében elutasítja a szeretett király szerepét; halála óráján mégis ezért esdekel hallgatagon. Béla elutasítja a látást, a tisztánlátást, mert így elkerülni véli a bosszú felelősségét; ám halála óráján megcsillan benne a látás igénye. Döntéseiket így állandó feszültség vibrálja körül: ki-ki megtapasztalja, hogy még önmagával szemben sem szabad, holott másokon uralkodhat.

Páskándi drámái kapcsán szólni szokás a sajátos, abszurd drámaépítési technikákról, a túlcsordulóan bő, „történelemfeletti” nyelvről s még sok egyébről is. Most mégis inkább hatalom és etika sokrétű problémáját helyeztem a középpontba. Nemcsak mert a magyar drámatörténet s a magyar történeti recepció egyik kulcsfontosságú kérdése ez, hanem mert nem valamiféle elvont, netán halott kérdések - ellenkezőleg: elevenbe vágó, a mindennapokban is jelen lévő lelkiismereti küzdelmek merülnek fel a királydrámákban.

Érvényes ez egy másik drámaválogatásra is Páskándi Géza munkásságából, mely a Medvebőrben címet viseli. Mit jelenthet „medvebőrben lenni”? Űzött vadként vagy láncon táncolóként élni. „S mert nem akartam kitömve lenni szalmacsutakkal, / ülni magas polcon papírkoronásan, csikózsír / aranya előtt és korai barkák között, hát kellett, / végül is kellett puskákat eltörnöm, puskásokat, / hogy itt lakjanak bennem, belül űzzenek szüntelenül” Nagy László: Medvezsoltár).

A Medvebőrben kötet három drámája sok tekintetben eltér egymástól: eltérő drámai műfaj, eltérő történeti háttér. Medvezsoltár; háromféle, egymástól tökéletesen elütő hangszerelésben.

A szélmalom lakói című nyitódarabot írója polgári tragédiának nevezi. Polgári, mert személyes viszonyokra, a magánélet jelenségeire összpontosít, mellé- és ellenébe helyezve a külvilágnak, a „többiek” világának. A sorscsapás, a kívülről induló természeti katasztrófa a tragikus események elindítója: a szegedi „nagyárvíz” idején, 1879-ben játszódik a darab, egy malomban. Ahogyan egy malomba szorulnak Illyés Malom a Séden című drámájának szereplői is. Az effajta katasztrófa az egyéni sorsok szempontjából szinte mindig érthetetlen, ezért általában a sorsszerűség, a megérdemelt büntetés motívuma vetül reá. Páskándi drámájában azonban az egyre duzzadó s végül a malmot is nyomtalanul elnyelő árvíz szimbolikus megjelenítője inkább annak a romboló, zavaros erőnek, mely a malom lakóinak látszólag rendezett személyes viszonyai mögül tör elő. A megszokásnak, a hétköznapok szín500