Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Cselényi László: Aleatória (téridő-mítosz)

CSELÉNYI LÁSZLÓ Aleatória A MEGÍRATLAN AVAGY KÖLTEMÉNY TARTOMÁNY DUNATÁJI TÉRIDŐ-MÍTOSZ (Részlet) Aleatória avagy a megíratlan költemény c dunatáji téridő-mítoszom első tartomány vázlatait még 1956-ban írtam, 18 éves gimnazista koromban. így a most befe­jezés előtt álló, évtizedeken át Elképzelt Szövegnek titulált kompozíció négy évtized szövegeit foglalja magában. Nem eposz lesz ez, nem is verses regény, de nem is válogatott versek gyűjteménye, noha mindegyikből lesz benne valami. Jobb híján minősítettem téridő-mítosznak (noha inkább anti-mítosz persze), s minthogy tengelyét az 1965-ös csallóközi árvíz s áttételesen a 68-as események képezik, logikus a dunatáji jelző is. Az Aleatória pedig arra utal, hogy általában 4-4 különböző szöveg fut egymás mellett, s az aleatória szabályai szerint hol harmonikusan, hol diszharmonikusan egészítik ki vagy ellenpontozzák egymást. Ám mint az összefüggésekből nyilvánvaló, nemcsak műfajról van szó (innen a költemény), hanem földrajzi egységről is (innen a tartomány), amely legalább annyira „kockára vetett” világ, mint egy alea- tórikus kompozíció. S hogy mindeddig „megíratlan” az is nyilvánvaló. S kíván­kozik még mellé az elpuskázott is, de azt már Illyés megfogalmazta. A kompozíció 1/1/1-el kezdődik, 4/4/4-el kulminál s visszafelé haladva 1/1/1- el végződik, mégpedig úgy, hogy minden egység korrespondál a megfelelő jelzet­tel. Könyvben úgy képzelem el, hogy a 4/4/4-ig páratlan oldalakon halad a szöveg, a csúcson megfordítjuk a könyvet s visszafelé a páros oldalakon halad előre, fejjel lefelé persze. Gondolom, a közölt rész, amely a kompozíció leg­utoljáról való, még Bohár András tanulmánya mellett is nehezen követhető olvasmány, azért e néhány eligazító sor. A többi majd kiderül a kész Alea- tóriából. Pozsony, 1996. április 22. Cselényi László

Next

/
Thumbnails
Contents