Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 5. szám - Jeney Lajos: Épített környezetünk

Jogilag ugyan a jegyző kezében az építésigazgatás is (sok más mellett!), de mivel megfelelő szakmai alátámasztást nem kap a munkája, nyugodtan állíthatjuk - sajnos -, hogy a helyzet Jent” szakmai szempontból tarthatatlan.

Borítékolni lehet az elmarasztaló kritikát, amit néhány év múlva kap a szakma a hivatásos kritikusoktól, hogy lám-lám ez a szakma a „panel” ügy után újabb „nagy tettet” vitt véghez: ellenőrizetlenül, szakszerűtlen kezekbe adta az ország építésügyét, az ország környezetének alakítását. Védekezni sajnos nagyon nehéz lesz, hiszen már ma látható, hogy a kritikusoknak igazuk lesz. Igazuk lesz, hiszen a területi és megyei főépítészek nem rendelkeznek olyan szakemberekkel és olyan jogokkal ezek irányításában, hogy megfelelő színvonalon vezetni tudnák a ország terület-fejlesztését, rendezését, az épített környezet minőségének alakítását.

Nézzük tételesen mit lehetne tenni!

Nem rendelkeznek megfelelő szakembergárdával a településeken, mert az egyelőre csak álom, hogy minden településen építészmérnökök, vagy az elindult képzés eredményeként olyan üzemmérnökök legyenek, akik szakmailag méltó társai a megyei, illetve területi főépítészeknek.

Meg kell tehát oldani, hogy az önkormányzatoknál olyan jólképzett, gyakorlott emberek dolgozzanak, akik a fenti követelményeknek megfelelnek. Ilyen emberek azért a fizetésért, amit ma az önkormányzatok erre a célra fordítani tudnak - hangzik az ellenérv - nem kötelezik el magukat erre a feladatra.

Itt tehát látszólag bezárult a kör: tudjuk, hogy van az országnak megfelelő szakemberállománya, de azokat nem lehet megnyerni arra a feladatra, ami pedig a legközvetlenebbül meghatározza az ország mai és holnapi arculatát.

Azt hiszem ebbe a zsákutcába nem szabad bemenni, mert bizonyos, hogy van számtalan jó megoldás is.

Ezek közül járható út lenne, hogy az illetékes főhatóságok (Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, valamint a Belügyminisztérium) a szakmai, társadalmi szervezetekkel (ÉTE-MUT-MÉKSZ) együttműködve kiválasztanák azt az 500-600 építészmérnököt, akik hajlandók vállalni, hogy négy-öt település főépítészi teendőit igény szerint (havonta, kéthavonta egyszeri helyszíni jelenléttel) ellátnák.

Ez annyit jelentene, hogy a helyi építési (műszaki) előadóval együtt minden lényeges területrendezési, fejlesztési, építési engedélyezési ügyben szakszerű, színvonalas segítséget adnának az önkormányzatnak.

Ezek a főépítészek természetesen szakmai irányítás szempontjából a megyei, illetve a területi főépítészek alá tartoznának.

Természetesen itt is kéznél az ellenérv: akkor hol az önkormányzati önállóság? Vagy a még ennél is szigorúbb kérdés: csak nem a központi irányítást akarják az építésügy irányítói visszaállítani?

Nos, ezekre a kérdésekre a mai magyar valóság adja meg a választ (már annak, aki ismeri a mai magyar valóságot).

Az önkormányzatok önállósága ma elsősorban magárahagyatottságot jelent.

Az önkormányzatok ma szakmai szempontból szabad prédák a hályogot operáló kovácsok és a hétpróbás konjunktúra-lovagok részére.

Elég itt talán egyetlen példára hivatkozni.

459