Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Határ Győző: A tehetség nincstelenje; A kerkasszban
A karkasszban (kincset találok - nincs áldás rajta) a Hertelendy-Köz mellékutcája: „belváros”, butikok, macskakövek - reklámköpenyes fák a százados fák gyökerei kilazítják a kövezetei és a vasrács körül iszappal alámosott, porral telített vájások, apró gödrök keletkeznek. Az egyenetlen kövezet egy ilyen vájolatos mélyedésében sárgállásra leszek figyelmes, ami csillog beletúrok a félnedves homokpiszokban: arany piculák, lajosaranyak, máriástallérok; kicsinyek-nagyok. Ismeretlen nemzetiségű, öt-hétszögű, közé- pütt-lyukas meg artisztikus krumpli-formájú óriáspénzek. Sárgálló nehéz arany alányúlok a kincstömegnek, felpiszkálom, tömöm vele a zsebem: csak- nem-akar fogyni. A nadrágom minden zsebe dugig, a kabátom bélése szegésig, már alig fér és még mindig csak: tömöm-tömöm, gyömöszölöm valahára eltisztítom, nincs több a lyukban, ez volt az én kincstaláló lyukam; ám addigra felfigyelnek rám gyűlnek az utcakölykök, a gyanús alakok ehndulok suhancok, fiatal vagányok; hétpróbás öregsittesek. Felémvágnak, utánam sompolyognak; csürhében követnek szorítom a zsebeimet, a kabátom béléstarisznyáját; eltökélten, csavar- gósan: csak haza, csak haza (várnak a szüleim ebédre). Amazok meg a kincsszagra - nadrágom-kabátbélésem csörgésére körémgyűlnek a tréfálkozás eleinte csak egymásnak szól - majd nekem: a fenyegető' kacsintások, a kópé mosoly („hová, tata;”). Talált kincsem birtoklását, egész lényemet, minden lépésemet: megkérdőjelezik. Gúnyosan szólongat- nak, közeltörleszkednek, elpimaszodnak megpróbálnám kivágni magam: a „sietős léptek” fogása. Reménytelen a gyülevész banda - lehetnek vagy húszán - elvágja utamat. Behúzott nyakkal leállók alkudni velük kényszeredett, szónokias, cigány hadova. Láttak, amit láttak. Nem titok. Van. De öregembernek minek annyi. Dobjuk partiba. Felezkedünk, jól jár ki-ki, kiadom a részét, jut is, marad is. Faterék várnak, nemsokára ebéd, ne várassuk az öregeket helyeslő, kurta morranások, bizalmas lökdösődés. Barátságosan vállonveregetnek: vacogok nekilódul a banda s engem, mint a foglyot, középütt. Kísérnek zegzugos proletámegyed, a tér félig grund, félig köztemető. Sarkában a hitvány kültelki vendéglő, szaletli, kuglipálya, meszeltes árnyékszék. A hátsó különszoba épp alkalmas az osztozkodásra. A kocsma átszűrődő zaja. Középen asztal, már kiraknám rá a kincseim, de ehhez ragaszkodom, előbb taxit kerítsenek nekem: maga. Én? Maga hát. Nézzen taxi után. Nagy ne445
