Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Temesi Ferenc: Pest (részlet)
TEMESI FERENC Pest (RÉSZLET) száraz fa ffi rajta nyílik fifi virág Az eljövendő évek: kár a szóért. Az elmúltak: falra hányt borsó. Ezt írta Zoltán az írógépből kinyújtózó hómezőre. Pedig csak egy átlagos hétköznap volt a mai, se világosabb, se sötétebb a többinél. Nem látta meg a hétköznapok mitológiáját: fölkelni, mosdani, öltözni, reggelizni, dolgozni - és mindig csak sietni, sietni. Nem értette meg egy józan nap világegyetemhez fogható szentségét. Unatkozni viszont képtelen volt: mindig talált magának valami elfoglaltságot. Egy jó komponista nem utánoz, lop, írta a noteszbe, ahol a legellent- mondóbb mondatok találkoztak - már ha el tudta olvasni saját keze írását. Egy zen buddhista alapművet forgatott éppen, a mai nap legjobban tetsző passzusát ki is másolta: Tanuló: A szemem! Úgy érzi, mintha nem kifelé, hanem befelé tekintene. Azt kérdezi: Ki vagyok én? A mester: Kitűnő! (Hirtelen) Ki vagy te? (Nincs válasz.) Te te vagy! Én meg én! Van egy koan a Hekigan-roku-ban (a Kék Szikla Feljegyzésekben), amelyben egy Ecso nevű szerzetes megkérdi: Mi Buddha? A mester azt válaszolja: Te Ecso vagy! Érted? (Nincs válasz.) Itt tartott, amikor megjött az óvodából Nikolett. Ez volt az első nap, hogy nem sírva jött meg. Szia, Zoli, mondta, és az ölébe telepedett. Az egyik üveg homályos volt a szemüvegében, de a másikból mosolygó szem nézett rá. Kezdetben, amikor írógépét követve, mind többször aludt Nadine-éknál, a kislány olyan volt, mint egy félszárnyú madár. A gyerekeknél nincs kegyetlenebb lény a világon. Az óvodában a válási árvák számára sem volt könyörület. Zoltán verekedni tanította a kislányt, aki testileg fejlettebb volt a csoporttársainál. Megtanította ütni, rúgni, védekezni, támadni. Semmilyen sértést ne hagyj megtorlatlanul, mondta neki, még ha meg is büntetnek. De ne kezdeményezd a verekedést! Mondjak neked egy mesét, kérdezte az ölében fészkelődő gyereket. 433
