Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Farkas Zsolt: Irodalmon-inneni alak-zatok Kukorellynél
De leginkább maga a nyelv az, öltse fel bármilyen nyelvjáték formáját, amelyet Kukcjrelly kikezd, lebont és újraépít, amellyel állandóan foglalkozni „kénytelen”. És nem csupán az irodalmi nyelvjátékok épülnek le és át - maga a grammatikai fundamentum is bizonytalanná válik. Mivel a nyelv a kultúra legalapvetőbb intézménye, a nyelvvel való foglalatoskodás mindig több, mint ártatlan szöszmötölés, a .nyelvkritika”76 mindig több, mint pusztán „önmaga”. Kukorelly nyelvi világában, „grammatikai katarzisai” által eleve nevetséges a megszilárdult (művészi, szellemi) nyelvi alakzatok „problémátlansága” és ugyanakkor bábeli gőgje. „Kukorelly minden stiláris eszközt megragad arra, hogy érzékeltetni tudja szkepszisét a szellem gigantikus mélységeivel szemben, s egyáltalán mindennel szemben, ami titáni méretekben és mitizáló felhangokkal próbál az életünkről beszélni. Már-már azt kell mondanunk, Kukorellynek a grammatikája az, amely mitikus” - írja Bagossy.77 JEGYZETEK 1 1975-ben Kálin Ferenc, a Jelenlét akkori szerkesztője esterházysnak nevezte Kukorelly szövegeit, aki ekkor hallotta először ezt a nevet. Az „eredetiség” kérdése számomra végül is érdektelen, de általánosságban megjegyzendő, hogy a „ki mit csinált először” és a „kinek a nevéhez kötjük a paradigmaváltást” között jócskán lehetnek eltolódások. 2 Felhívnám a figyelmet arra, hogy itt sosem reprezentatív névsorolvasásokról van szó, hanem az adott szempontok szerinti kiemelésekről. 3 Erről Kulcsár Szabó Ernő beszélt a legkimerítőbben, számos tanulmányában. 4 Legteljesebb feldolgozását lásd: Wemitzer Julianna: Esterházy Péter, a Don Quijote szerzője. @@, 1994. 5 Lásd Radnóti Sándor meglátását (Az ambivalens mübtrálat, Medvetánc, 1987/2. 265-292. o.) az Esterházy-stílus próteuszi váltásainak ambivalens okairól. 6 S egyre inkább - legnagyobb sajnálatomra - Kosztolányi. 7 András Sándor írja: „Az olvasó gondolhatja, hogy Kafka és Samsa (metaforikus töréssel) egy és ugyanaz, Kukorellynél viszont csak Kukorelly van. Ha van törés, csak az olvasható. Ez persze sajátsága annak a szöveg-fajtának, amit hagyományosan lírainak mondunk. Az epikus és a drámai szövegfajtáktól külsődlegesen az különbözteti meg, hogy nem elbeszélő és nem több személyi! Az elbeszélő szövegfajta harmadik személyű, még akkor is, ha első személyű elbeszélésként készült.” (András: Az. egzisztenciális feszengés költészete. Megjelenés előtt. Megjegyzendő, hogy Aidrás - ez írásának más pontján derül ki - nem azonosítja az „én”-t a „Kukorelly Bandi nevű személlyel”.) 8 Szeretném nyomatékosan hansülyozni, hogy nem feltétlenül az űj a frankó, és nem ciki réginek lenni. Mindig megdöbbenéssel konstatálom, hegy ezt a legerőszakosabb, -butább, -ellenszenvesebb, -metafi- zikusabb előítéletrendszert nem sikerül őszintén de- konstruálni. Semmiféle belátás nem tűnik megrendíteni az eredetiségkultuszt. Legfeltűnőbb ez éppen a dekonstrukció esetében, amely az enunciált színijén a legmesszebb ment az eredetiség) kritikájában, enunciációja azonban gyakran nem e belátásoknak megfelelően viselkedik. Lásd pl. Derrida hallatlan és folyamatos retorikai erőfeszítéseit a Gmmmatológiá ban saját nézetei radikális szakadásként, minden eddigi meghaladásaként, so- hasemvolt-eredetiként való láthatására, és a kritikát- lan hívek hasonló stílusú ténykedését. 9 A memória-part. Magvető, Bp., 1990. (AMP) 15. o. 10 Ezek az elméletek a XX. század előtti, sokkal problémátlanabb művészetkoncepciónak az avant- garde és az azt követő művészeti stílusok és események által jócskán összezavart, merőben új helyzetre érvényes válaszokat keresnek a „Mi (a) művészet?” kérdésére. A tömör választ Jasper Johns, amerikai festő fogalmazta meg híres kijelentésében: „%y tárgyat az tesz művészetté, hogy művészeti kontextusba helyezik.” Nagyjából hasonló Arthur C. Danto amerikai filozófus válasza is: „Hogy valamit művészetnek lássunk, ehhez kell valami, amit a szem nem láthat - a művészetelmélet atmoszférája, a művészet ismerete: a művészeti világ.” (The Aitworld. 1964. Idézi Frank Kermode: M a modern? Európa, Bp., 1980. 218. o.) Danto később elégtelennek - de nem tévesnek - találta ezt a nézetet (vö.: Worlts of Art and Mere Real Things In: Transfiguration of the Corrunonplace Harvard University Press, Cambridge, Mass., 1981. 1-32. o.) és további jegyeket mutat fel, amelyekről a későbbiekben még ejtünk szót. 11 Ismeri a tanmesét a modem képzőművészet naiv szemlélőjének esetéről, aki (implicit realista előfeltevéseinek explicit téziseként) mindig azt mondta egy modem mű láttán: „Ilyet én bal lábbal festek”, míg meg nem pillantotta az adott festők zsengéit, tanulmányait, amiből kiderült, hogy azok már csecsemőkorukban festettek úgy, bal lábbal, ahogyan ő sohasem fog. Ez a gondolatstruktúra sokkal általánosabb, mint hinnénk, és korántsem korlátozódik csak a műveletlenebb emberek gondolkodására. Gondoljunk csak bele: a dilettantisztikus szöveg beemelésének az irodalmi intézményrendszerbe hasonló előfeltétele van, mint a ready made-ének volt annak idején. Nehéz lenne igazolni, bár szinte biztos: lia nincs Duchamp korábbi festői/szobrászi/kollázs stb. munkássága, akkor ready made-je sosem tudta volna bevenni a galériákat (múzeumokat) művészet- történet/-elmélet, a művészet szent berkeit, az intézményrendszert. A bevett művészeten túl volt, csak ezért érvényesíthetett egy művészeten-inneni megoldást. És éppen ez a ready made (egyik) jelentése is. És mint ilyen, iszonyatosan szubverzív: elvileg tette tönkre az esztétikát, mely gyakorlatilag ugyan azóta is zavartalanul működik, de alapjában véve művészeten kívüli okokból, s ha van egyáltalán érdekessége, akkor az, hogy maga is egyfajta művészetként működik. (Ugye nem kell mondani, a hasonlat nem arra vonatkozott, hegy az alak szövege „tulajdonképpen” irodalmi ready made lenne. Ha már 403
