Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Farkas Zsolt: Irodalmon-inneni alak-zatok Kukorellynél
FARKAS ZSOLT Irodalmon-inneni alak-zatok Kukorellynél (POSZTTEXTUALISTA(,) IRODALOM) Meghatározó nyugati irodalomelméletek - nem-avantgarde vonalon - elsősorban Stéphane Mallarmé, James Joyce és Gottfried Benn technikáiban látják először megvalósulni elméleti elvárásaikat, ahol háttérbe szorul a „hagyományos modernista” individualitás; és a nyelv önszervező ereje, az „Az beszél” elve kerül előtérbe. Ma már minden „magára valamit adó” író-költő számára gyakorlatilag kötelező ezt figyelembe venni. A magyar irodalomban először Tandori és Esterházy (Kukorelly számára inkább Mészöly Filmbe és az ún. magyar neoavantgarde) vetették fel élesen ezt a problémát, elsősorban az ő nevükhöz köthető a „nyelvi fordulat” végrehajtása, majd rögtön a nyomukban, nem függetlenül az ő „eredményeiktől”1, de már egyértelműen „poszttextua- listaként”, Kukorelly és Parti Nagy.2 A(z inter)textualista beszélő intelligens és reflexív. Hatalmas kulturális univerzumban tudja magát, s pontosan tudja, hogy az „beszéli el őt”, nem hisz a modernista szubjektumban, nem saját világának mindenható demiurgosza, hanem az egyetemes intertextualitás továbbírója. Nem „természeti” erők által utalt őseredeti őszseni, hanem történeti beágyazottságát nagyon is tudatosított, művelt kultúrember. Ismeretelméletileg képzett: tudja, hogy a múlt századi értelemben vett realizmus az igazság - „idejétmúlt” - reprezentacio- nalista elfogásának terméke. Tudja, hogy semmiféle natúra nem előzi meg a kultúrát, hogy a világ megismerése „objektíve” sosem, mindig csupán in- terszubjektíve történhet. Eminens (inter)textualista író Magyarországon Esterházy Péter.3 Viszonylag jól tájékozott a kurrens irodalomelméleti problémák terén, és ez látszik is szövegein. Távolságot tart a szövegtől. Jól látható ez az Esterházy kapcsán gyakran tárgyalt idézettechnika esetében.4 Ez sokkal inkább perszónákkal való játszadozás, mint elszánt identitáskeresés.5 O felhasznál vendégszövegeket. Természetesen megjelenhet bennük a legsajátabb és legszemélyesebb, de az idézetrendszerek szövedéke legalább annyira az elrejtőzés közege, mint a megmutatkozásé. Kukorellynél - és a többi alakteremtő szöveg szerzőjénél - gyakran egyetlen „vendég” szövegével találkozunk, az alakéval. Aztán: a Bevezetés darabjainak notórius művégi névjegyzékeiben potenciálisan mindenki előfordulhat, Nagy Lászlótól Barthes-on és Wittgensteinen át Pilinszkyig, de próbáljuk csak elgondolni Parti Nagy verseiben Barthes-ot, A 393
