Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 4. szám - Martos Gábor: Baj van. Nincs baj

cím nyilván nem véletlenül „rímel” a „klasszikusan modern” (s egyébként maga is formavirtuóz) erdélyi költői előd), Szilágyi Domokos elsó', 1962-es (For- rás-)kötetének címére, az Álom a repülőtérenre. Ugyanakkor maga Jánk valahogy mégis mintha ambivalens módon viszonyulna ehhez az általa címül vett „megidézéshez”: „... rájössz majd, hogy minden vers csalás, / mert megidézni nem tud szótlanul, / a kicsikart idó'tlen utalás / a sorok közti néma térbe hull...”- írja (megintcsak azt kell mondjam, hogy nyilván nem véletlenül) kötete nyitóversében a szerzó'; míg a záróversben pedig mintegy megmagyarázza a kötet címválasztását: „Alom a nyomokban, mert / semmi sincs még készen...”. E két- a kötetet mintegy keretező - vers hangulata valamelyest utal a korábban bemutatott lírikusok némelyikének (Kelemen, Benő) verseiben fellelt bizonytalanság-érzésre; ráadásul azokkal (sőt, ebből a szempontból még László illetve Fekete verseivel is) rokoníthatja bizonyos fokig az azokban éppúgy mint ezekben is meglévő szembeszökően elkápráztató formai tökély. Mert bár igaz ugyan, amit a Jánk-kötetet bemutató ajánlásban Kovács András Ferenc ír, hogy tudniillik a szerző „halk körültekintéssel, szigorú következetességgel, mondhatni aszkétikusan műveli a maga szikár poézisét” (mely poézis egyébként annyira szikár, hogy a kötet egyes írásaiban - Az árnyak természetéről, Az ítélet, A látogató - formailag egyenesen prózaként jelenik meg), ám ez a „szikár” poézis néha Jánknál is (akárcsak fiatal költőtársainál, s szinte talán - bár nemhogy az utánzás, de még az utánérzés gondolatát is elvetjük- azt kellene mondani, hogy „KAF-ul” (meg-megcsendül-bondul a rímekben, meg-meghintázódik a ritmusokban, a vers-dallamokban, a hanglejtésekben.

A Mentor két debütáló verseskötetét egyébként éppen az itt már (egyfajta „viszonyítási alapként”) többször is említett (csak zárójelben jelzem meg, hogy a bevezetőben idézett periodizálás szerint a negyedik Forrás-generációba sorolt) Kovács András Ferenc szerkesztette (a kiadó prózaköteteit pedig a vele egy nemzedékbe tartozó prózaíró, Láng Zsolt; mint ahogy annakidején az ő első köteteiket meg a harmadik Forrás-generáció tagjai gondozták). S bizony ez a szerkesztő KAF (persze ezúttal költőként) ugyancsak gyakran kell eszünkbe jusson, miközben az általa szerkesztett másik Mentor-elsőkötetet, Demény Péter Ikarosz imája című versválogatását forgatjuk.

Megintcsak sarkítottan ugyanis (s mint így, megint lehet, igaztalanul), de szinte azt mondhatnám, hogy éppen a KAF Forrás-kötete óta nem jelent meg olyan (első) verseskönyv az erdélyi magyar lírában, mely annyira jellegzetes hangütéssel indulna, mint éppen a Demény Péteré: az „... Édesem kövér és csúnya, / Édesem penészvirágos, / Édesem mosdatlan bűzlik - / No most már minden világos? befejezésű, tökéletes rímekben és versformában megszólaló versnek (Édesem) az ennek a stílus-tökélynek élesen ellentmondó pimasz lázadása ugyancsak élénken emlékeztet KAF 1983-as első kötetének tökéletes villoni balladaformában írott „pöttöm herceg parádéd rém unalmas” - eszmevilágú nyitóversére (s a párhuzam annál is nyilvánvalóbb lehet, mivel Demény könyvében is több ugyanebben a formában írott balladát is találhatunk - Ballada az égitestektől, Ballada Rékáról)d. Ráadásul - a kötet egészét nézve - Demény megintcsak a KAF-ra emlékeztető transzvesztítiával bújik mások bőrébe, s ír Apollinaire-parafrázist éppúgy, mint Nagy László- vagy József Attila-apokrifot. Ugyanakkor azonban természetesen Demény költészete élesen más, mint (akár) a KAF-é: ebben a költészetben egy sa388