Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Fábián László: A melodráma megigazulása
Elcsaklizták azonban részleteiben is. Kiemelték belőle a- kalandot és csupán azt tekintették belőle használható elemnek, ami a fordulatosságot szolgálta. Úgy alakult át lassacskán a történet akció-sorokká, ahol a hangsúly azon volt, hogy fordulatot fordulat kövessen, egyetlen pillanatra föl ne szabaduljon a néző figyelme, mert még rájönne az átverés nagy trükkjére. A szerelmi (érzelmi) vonulatot átértékelték, a „kor nyelvére” fordították: a nagy tabu fóloldásának lehetőségét látták benne. A néző elé ezúttal is akció került: a kendőzetlen, nyers testiség akciója, sőt, maga az aktus fiziológiai valóságában. Persze amíg az egyik aktus nagyjából olyan, mint a másik, a szerelmesek igencsak különböznek egymástól: két-két arc egészen másképp rezdül egyazon érzelmi közegben. A meglopott nézőben olykor-olykor fóllobbant a vágy visszaszerezni hajdani kedvelt szórakozását, megélni mégegyszer az alapvető élményeket. Ebből azonban nem jöhetett ki más, csak egy-egy nosztalgikus hullám, amely aztán egynyári divatként futott le - nyomot sem hagyva maga után. Új érzelmesség Igen, igen. Valami újfajta érzelmesség kéne, amely azonban lehetőleg nem nagyon különböznék a régitől, akár attól sem, amit egyenesen szentimen- talizmusnak neveztünk. Valami, ami még megmutathatná, hogy a világ nem csupán „akarat”, de „képzelet” is - nem is nagyon módosítva a bölcselő gondolatát, és ez a képzelet még a helyére kerülhet. A ma világát - ez aligha vitatható - az akarat dominálja: főként erőszak formájában. A nagyon cizellált, finomkodó akaratot már előszeretettel becézzük demokráciának. Az erőszak pedig többnyire a legrosszabb formájában jelenik meg: a brutalitásban. Az akciófilmek éppen erre a brutalitásra építenek már jóideje: úgyszólván egyik filmjelenetből a másikba csorog át a vér, de mondhattam volna így: egyik filmből a másikba. Az elmúlt esztendő eddig be nem mutatott termését látva Berlinben azt kell mondanunk, ez a folyamat, ha lehet, még inkább fölerősödött. Vagy éppen ezeket a filmeket tekintik reprezentatívnak egy ilyen szemlén. Rosszmájúan azt a pikirt, megjegyzést is megkockáztathatom, hogy a tavalyi díjazás (egy francia film kriminalizálódott fiatalokról vitte el az Arany Medvét) példaként kínálkozott az elismerésre. Idén a filmek többsége ezt a témát kerüldözte. Szívszorítóan érdekes, hogy ismételten fölbukkan bennük az igény a gyöngédebb érzelmek megjelenítésére, ám azt is pontosan tudják, milyen nehezen illeszthető ez be abba a brutális világba, amelyet bemutatnak. Kimondani azt, hogy szeretlek, nem minden kockázat nélküli vállalkozás; a dán filmben (Portland) - teszem azt - komoly verés jár érte. Mégpedig a fiú veri el kedveskedni akaró barátnőjét. Annyi látványos, naturális szeretkezés után nem lehet bizalmasan vállalni egy ilyen érzést, nem lehet benne fóllelni az önazonosság esélyét sem. Éppen emiatt a szentimentalizmus vagy a romantika helyén túltengő mélabú jelentkezik. Brutalitás és mélabú: a tudathasadás súlyos változata. Úgy tetszik 1996 elején a különböző országok filmjeiből leginkább ezt veheti észre az érdeklődő. 352
