Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - D. Molnár István: Lengyel költő Budapesten, 1916, 1917-1922
műalkotásoknak. A hatalomról szóló álmoknak. Elmosta az óriások vonásait, fololdotta a gpiszet... A pénz nem csupán az értékét vesztette el, hanem a külalakját is. Legalább egyik oldaluk fehér lett. E kárhoztatott szín csodálkozóba ejtett. Kibújt mint minden dolgok belseje. A takarékosság okából az új bankjegyeket a papír egyik oldalára nyomták. Ezért nevezték azokat így: „fehér pénz”. A korábbiak a „kék pénz” nevet kapták. A „kéket” le kellett bélyegeztetni a hatóságokkal. A pecsét kerek és vörös volt. Sokan hamisították. Akadtak tehát, akik kerestek a pecsételésen... így aztán háromféle pénz volt forgalomban... A kék pénzt gyermekkoruk óta megszokták az emberek. A bankjegyeken osztrák-magyar volt a világ: az egyik oldalukon osztrák, a másikon magyar. Mindkettó't mintha kis litániaszöveg ékesítette volna, különben szláv nyelveken meghatározva a pénz névértékét. Lengyelül is. Meghódítottak iránti tiszteletből?... Vagy a kettó's birodalom gőgjének jogcímeként?... A /ehér pénzt” hívták „reklámcédulának” is, mert a forradalom előtt minden étteremben, szállóban színes reklámcédula fonákára írták a számlát a vendégeknek... Nemcsak a pénzeknek volt, függetlenük a névlegestől, különböző értékük, hanem az áruk, is, az emberek is, meg a nézeteik is változtatták értéküket, attól függően, ki kivel... és az adott pillanat konjunktúrájától... Valaki például (azt hiszem, Kati) faluról dohányt csempészett Fába úr számára - nem kenyérben, de mint kenyeret... Azaz - a tészta belsejében, a dohánnyal mint töltelékkel együtt megsütve... A dohányt, mielőtt a kenyértésztába tették, valamilyen vászonfélébe varrták be. Természetesen ezt a dohányt senki sem tudta szívni. Még én sem... A cigarettának olyan szagot és ízt kölcsönzött, amilyen az égett kenyérhajé. A Magyar Tanácsköztársaság védelme Ez idő alatt zajlott le a Magyar Tanácsköztársaság védekező háborúja. Ezt az államot a nemzet többsége, a munka népe támogatta. Lelkesedése őszinte volt. A magyarok a magukénak, nem rájuk kényszerített forradalomnak tekintették. A bolsevizmus beszűrődése ellenére, amelyet, orosz jelszavakat hangoztatva, a tömegesen hazatérő magyar hadifoglyok terjesztettek. Elükön magyar zsidó, Kun Béla állt. Az ellenfelek azonban nem hiányoztak. Mind a nagybirtokos arisztokrácia, mind a tehetős polgárság, különösen pedig a szomszéd nemzetek és az igen nagyszámú nemzetiségek, amelyek aránya az első világháború előtt megközelítette vagy talán meg is haladta a 60 százalékot, mert a magyar források e téren eléggé elfogultnak tűnnek. Most a „kisebbség” - vagyis inkább a többség - hozzájutott a szabadsághoz: Szlovákiát hozzákapcsolták Csehországhoz, a szlovéneket és horvátokat Jugoszláviához, Románia meg bekebelezte Erdélyt és a Bánát nagy részt - vagy két milliónyi magyarral... Még Ausztria is úgy találta, hogy elcsíphet valamit Magyarországtól. A „fehér” magyar hadsereget viszont nagybányai Horthy Miklós admirális vezette a főváros felé... így aztán mindenfelől ellenség zúdult a magyarokra, akik a természetük260
