Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 3. szám - Wlodzimierz Bolecki: Kellemetlen igazságok

nemzet gyűlölete vagy imádata”. „Természettudományos képzettségem van és úgy gondolom: mit érnének a tudománynak szentelt éveim, mire mennék Arisztotelész filozófiájával, Humboldt könyveivel, Darwin műveivel és a legutóbbi idők: minden nagy biológusával, genetikusával és pszichológusával, ha öreg koromra a politikai rasszizmus hívének kellene lennem? (...) Nem védem én sem a németeket, sem az oroszokat. Magamat védem a rám kényszerített nézetek infantilizmusa ellen.” „Ha túl szigorú normákat kényszerítünk a művészetre, bizonyosan eltorzul az igazság. Ez a hazafiság normáira is vonatkozik.”

Mackiewicz idegenkedett a nacionalizmus minden formájától, ezt nemcsak a szüló'i ház légkörével és a soknemzetiségű Vilna sajátosságaival, hanem természettudományi tanulmányaival is magyarázta. A természet - jelentette ki többször, nyomatékosan - nem ismeri sem a rasszizmust, sem a nacionalizmust.

Mackiewicz műveinek egyik fontos témája a XX. század értékelése. Kíméletlen leszámolás ez azzal a korral, amikor kihalt az individualizmus és az egyén a tömeg részévé vált.

A Mjaszojedov ezredes ügye, a Kontra vagy a Pafcia tánti ballépése című elbeszélés legmélyebb rétegei olyan egyénekről szólnak, akiket a XX. század a közösség, a csoport, az osztály, az ideológia, a nemzetiség, a faj, s végül az állam szimbólumává változtatott.

Ugyanakkor Józef Mackiewicz számára az ember mindig egyén, akinek minden egyén fölötti kategória sérti az identitását.

Mackiewicz néha paradox módon fejezte ki ezt, mint amikor azt mondta és írta: „Én személy szerint e pillanatban úgy érzem, Kelet-Európához tartozom elsősorban, és csak ezután tartozom egy adott nemzethez.”

E kijelentésben megtalálhatjuk Mackiewicz alapgondolatának összefoglalását: az ember identitását nem az etnikailag vagy ideologikusán felfogott nemzethez való tartozás határozza meg. Valami gazdagabb és teljesebb egész része, ez a hazájának tekintett tájegység. Ugyanaz a terület több nemzet hazája is lehet.

így ír erről a régióról Mackiewicz:

Ézek nemcsak litván, belorusz és lengyel területek voltak egyszerre, amelyek valaha egyesültek, most pedig ellenségeskednek; laktak itt zsidók és oroszok is; évszázadokkal ezelőtt itt telepítették le foglyaikat a háborúkban győztes tatár nagyhercegek, földet és kiváltságokat adtak nekik. Ezért épültek félholddal koronázott minaretek az északi fenyvesekben; Trakaiban, a régi fővárosban, a három tó partján telepedtek le a krimi karaiták, akik a Tóra tanításait követték, de a Talmudot elvetették; a katolikus templomokat rendszerint barokk, nagy ritkán gótikus stílusban építették; a pravoszláv templomok változatlanul őrizték bizánci hagymakupoláikat; a reformáció időszakából maradt néhány kálvinista és még kevesebb lutheránus; a legeldugottabb helyeken, az erdők mélyén és a lápvidéken pedig különféle szektákban keresték az emberek az igazságot” (Út a semmibe). „Azt mondta nekem egy bölcs, hogy háromféle hazafiság van. A nemzet-, a doktrína- és a tájközpontú hazafiság. A nemzeti csak a tájegységen élő emberekkel foglalkozik. A doktrinert nem érdekli sem az ember, sem a táj, csak az eszmét akarja terjeszteni. Csak a tájközpontú hazafiság terjed ki az egészre, mert a levegőt, az erdőt és

253